„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Új tanulmány látott napvilágot az online hirdetések sikerességével kapcsolatban Amerikában. A vizsgálat szerint az átkattintások felét az internetezők egy nagyon kis százaléka végzi el, a kialakult kép nem reprezentatív, s még csak összefüggés sincs a cégarculat pozitív változása és a kattintások száma között.
A "Natural Born Clickers" című tanulmányból az derül ki, hogy az online hirdetésekre kattintások feléért az internetezők 6 százaléka felelős. A gyakori kattintók főként a 25-44-es korosztályból kerülnek ki, évi fizetésük nem haladja meg a 40 ezer dollárt. Az elemzések szerint ez az online szegmens teljesen eltérően viselkedik a tipikus felhasználótól - míg négyszer több időt tölt el az interneten, fogyasztási szokásai nem állnak ezzel összhangban. Ugyanezek az internetezők jelemzően gyakran látogatják a karrierlehetőségekkel foglalkozó, az aukciós és a szerencsejáték-oldalakat.
Miközben számos online médiacég az átkattintási arányt használja elemzési és tárgyalási alapként, a tanulmány szerint a gyakori kattintók csoportja határozottan nem reprezentatív. A további vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy nincsen összefüggés egy márka javulása és a márkahirdetésre kattintások számának növekedése között. A Natural Born Clickers szerint az átkattintási értéket nem szabad mérvadónak tekinteni, a hirdetésekben pedig igazából a márkaerősítő hatás a fontos, a klikkek százait vagy ezreit csak hasznos "melléktermékként" tanácsos kezelni.
A tanulmány mögött a Starcom USA médiaügynökség, a digitális fogyasztói szokásokat vizsgáló comScore, valamint a viselkedési szokások alapján célzott hirdetésekkel foglalkozó Tacoda áll.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.