„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Egy döbbenetes méretű zenei gyűjteményt árvereznek el, és a licitálásra...
Egy döbbenetes méretű zenei gyűjteményt árvereznek el, és a licitálásra már csak egyetlen nap van. Úgy látszik, a hárommillió dolláros kikiáltási ár még a legelszántabb gyűjtőket is elrettenti, mert eddig egyetlen ajánlat sem érkezett pedig az érdeklődés igen nagy, több százezren nézték már meg ennek a tételnek az oldalát.
És mit is kaphatunk hárommillió dollártért? Hárommillió hagyományos lemezt és 300 ezer CD-t, ami összesen több mint hatmillió zeneszámot jelent. A leírás szerint ennek a gyűjteménynek az értéke körülbelül 50 millió dollár, így ha nem emelkedik sokat a kikiáltási ár, egyetlen napon belül akár 47 millió dollárt is kereshetünk.

Persze egy igazi gyűjtő nem azért fogja megvenni ezt a kollekciót, hogy továbbadja, inkább rendszerezi, hallgatja. Ez utóbbival elég sok időt el fog tudni tölteni, mert ha átlagosan 2 és fél percnek számolunk egy zeneszámot, akkor szünet nélkül 28 évig szólhatnak a drága pénzen megvásárolt felvételek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.