szerző:
Bari Máriusz
Tetszett a cikk?

Japán négy legnagyobb internetszolgáltatója amellett döntött, hogy eltiltja az internettől a fájlcserélőket, az illegális tartalmak cserélgetése ugyanis hatalmas kieséseket jelent a szórakoztatóiparnak - számolt be erről az egyik legnagyobb japán napilap, a Yomiuri Shinbun.


A négy cég mögött több mint ezer kisebb-nagyobb alszolgáltató cég sorakozik fel, az év második felére várható intézkedés így a teljes szolgáltatói részleg szembenállását jelenti a fájlcserélőkkel, főként a Winny-t használókkal szemben.

A japán nyelvű Winny-t körülbelül 1.75 millióan használják a szigetországban, a szolgáltatók pedig úgy gondolják, a megosztott anyagok legtöbbje jogsértő. A Yomiuri Shinbun értesülései szerint egy internetfigyelő szervezet hatórás forgalomvizsgálata során 3.55 milliónyi másolt játékszoftvert, illetve 610 ezer zeneszámot talált, amelynek összértékét 10 milliárd jenben állapította meg.

A szolgáltatók áprilisban ülnek le a szerzői jogi szervezetekkel és ezen megbeszélés során vázolják fel azt is, hogy az internetről miként lehet lekapcsolni a jogsértő felhasználókat. Jelenleg úgy tűnik, a jogvédő szervezetek egy különleges érzékelőszoftvert kapnak, ezen keresztül figyelhetik meg azt, hogy az illegális tartalmakat másolókhoz milyen IP-címek tartoznak. A legnagyobb forgalmakat lebonyolító felhasználóknak a szolgáltatók figyelmeztető e-maileket küldenek, ha ezt követően a felhasználók nem állnak le a jogvédett tartalmak másolásával, a szolgáltatók vagy időlegesen lekapcsolják őket a netről, vagy felbontják velük a szerződést.

Az ötlet két évvel ezelőtt is felmerült már egy nagyobb internetszolgáltatónál: ekkor azon felhasználók hozzáférését akarták korlátozni, akik Winny-t vagy más fájlcserélő programot futtatnak. Ezt azonban szinte rögtön el is vetették, amikor a belügyi és kommunikációs minisztérium a kommunikációszabadság csorbítására hivatkozva a projekt beszüntetésére szólította fel a szolgáltatót.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Bari Máriusz Tech

Minden magyarra jut egy filecserélő

A The Pirate Bay névre keresztelt, eredetileg svéd torrent-oldal hosszú ideje áll a szerzői jogi csatározások középpontjában. A site nemrégiben kiadott nyilatkozata szerint jelenleg a világ legnagyobb filecserélőjeként tekinthetünk már rá, mivel több mint 10 millió felhasználója van, akik több mint 1 millió anyagot osztanak meg egymás között.

Bari Máriusz Tech

Sarkozy: eltiltaná az internettől a törvénysértőket

Megvonhatják a francia internetezők elérését, ha illegálisan töltenek le jogvédett tartalmakat. A Nicolas Sarkozy mellett az iparági szereplők által is támogatott törvényjavaslat 2008 tavaszán léphet életbe.