Mobilszolgáltatást szerződés alapján vehet igénybe kubai átlagember, de előre kell fizetni, ráadásul valutában - közölte a vállalat.
A karibi szigetországban eddig csak külföldiek és kormányzati tisztviselők használhattak mobiltelefont.
A valutában történő előre fizetés feltétele várhatóan a vagyonos kubaiakat hozza majd előnyös helyzetbe, akik közül többen már eddig is rendelkeztek mobiltelefonnal befolyásos kapcsolataik révén, vagy külföldön élő rokonaikon keresztül.
Néhány nappal ezelőtt a kubai kormány feloldotta a számítógépek,a DVD- és videolejátszók, illetve még néhány elektronikus eszköz árusítására vonatkozó tilalmat.
Engedélyezték Kubában a mobiltelefonok használatát
Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat pénteken.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.