szerző:
Bari Máriusz

Közhasznú találmányokkal rukkolt elő a Segway feltalálója. Míg az egykerekű, ön-egyensúlyozó roller viszonylag kevés ember kezében fordult meg, annál nagyobb tömegeknek szánja Dean Kamen víztisztítóját és generátorát.


Naponta körülbelül 1.1 milliárdan nem jutnak tiszta ivóvízhez, 1.6 milliárd embernek pedig nélkülöznie kell az áramot. Dean Kamen szerint új készülékeivel ezek a problémák könnyűszerrel áthidalhatóak: a Slingshot nevű víztisztítóval naponta 1000 liter tiszta vizet lehet előállítani, a Stirling pedig 1 kilowattot képes folyamatosan kibocsájtani.

A generátort trágya működteti, de képes szükség esetén bármilyen éghető anyagot felhasználni. Míg az általa fejlesztett egy kilowatt nem hangzik soknak, ez 70 energiatakarékos körtét képes működtetni. "Ha okosan használják fel azt az egy kilowattot, akkor egy falu minden egyes lakójának kellemes hangulatú estéje lehet", nyilatkozta Kamen a CNN-nek. Másik találmánya, a Slingshot szennyvízzel, extrém esetben nyers hulladékkal is működhet, a vizet ennek elgőzöléséből nyeri - naponta képes 1000 liter tiszta vizet csinálni bármilyen nedves alapanyagból. Ráadásul a két gép össze is köthető, ehhez csak a fölös hőkibocsátást kell felhasználni, valamint könnyedséget jelent, hogy a készülékek működtetéséhez nem kell semmilyen szakértelem és engedély sem.

Kament jelenleg a legnagyobb bangladesi mobilgyártó cég, a Grameen Phone alapítója, Iqbal Quadir támogatja. Quadir jóvoltából két generátort teszteltek tavaly fél éven át, a kísérletek pedig olyan jól sikerültek, hogy Quadir újonnan indított cége, a massachusettsi Emergence Energy már 30 millió dollárt invesztálna a technológia fejlesztésébe, valamint licenszelné is azt.  A tömeggyártás során fontos, hogy a gépek árát 1-2 ezer dollár közé lehessen letornázni, a kézzel készített prototípusok ára ugyanis egyenként 100 ezer dollár körüli áron mozog.

A bangladesi teszt során Kamen Stirlingjei három ember közreműködését igényelték: az első a gépet üzemeltette és az elektromos áramot "adta el", a másik trágyát gyűjtött be a farmerektől és eladta az első vállalkozónak, a harmadikuk pedig a villanykörtéket adta el a falulakóknak. Kamen szerint a Slingshot esetében is ugyanez a rendszer működne (a víztisztítót ugyanis nem tesztelték), elképzelései szerint a 21. században a vizet vállalkozóktól lehet majd megvásárolni, az elmaradottabb területeken legalábbis.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Rezgésekből termel áramot egy aprócska új generátor

A brit tudósok által kifejlesztett, kisméretű áramfejlesztő környezetének apró rezdüléseiből generál elektromos energiát. Segítségével új generációs eszközök, orvosi műszerek készülhetnek a jövőben.

hvg.hu Gazdaság

A lottóötös fenekére vertünk

A nagy lottónyeremények évadja van. A napokban egy román nyertes 9 millió euróra (kábé 2,3 milliárd forintra), egy angol pedig 18,9 millió fontra (közel 6,6 milliárd forintra) tett szert a sorshúzáson. Az a miskolci fogadó sem panaszkodhat, aki nemrégiben 2 356 386 190 forintot kasszírozott az ötös lottón. Mi ugyan egy petákot sem látunk majd ebből, de úgy tettünk, mintha a nyertes szelvény a miénk lenne, s tervet készítettünk a pénz elverésére, meg némiképpen a befektetésére is.

MTI Itthon

Bio-szennyvíztisztító épülhet a Margitszigeten

Bio-szennyvíztisztító épülhet jövőre a Margitszigeten; a projekt koncepciója elkészült, azt a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi bizottsága jóváhagyta. A szennyvíztisztítóban a hagyományos módszerekkel ellentétben nemcsak baktériumokat alkalmaznak a tisztítás során, hanem növényeket és állatokat, többnyire halakat is.

Hosszú Katinka tizenhetedszer is rövidpályás Európa-bajnok lett

Hosszú Katinka tizenhetedszer is rövidpályás Európa-bajnok lett

Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Szexista szobabicikli-reklám miatt veszített 1,5 milliárd dollárt egy cég

Szexista szobabicikli-reklám miatt veszített 1,5 milliárd dollárt egy cég

Magyarországon a vadonatúj Ford Kuga, amiből már hibrid is kapható

Magyarországon a vadonatúj Ford Kuga, amiből már hibrid is kapható

Az egész ovis csoportja elkísérte a kisfiút az örökbefogadási meghallgatására

Az egész ovis csoportja elkísérte a kisfiút az örökbefogadási meghallgatására

Nem Trudeau az első, aki kínos helyzetbe került a bekapcsolt mikrofonok miatt

Nem Trudeau az első, aki kínos helyzetbe került a bekapcsolt mikrofonok miatt