szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A földcsuszamlásokat előrejelző számítógépes programot dolgozott ki egy ukrán tudós; a programot először a legveszélyeztetettebb Kárpátalján készülnek rendszerbe állítani.

Ukrajnában a földcsuszamlások elsősorban a Kárpátok térségét, azon belül is főként Kárpátalja hegyvidéki részét és kisebb mértékben a Krím-félsziget egyes területeit veszélyeztetik. A jelentős károkat okozó, sokszor lakott térségeket is fenyegető földtani jelenség előre jelezhető lesz, ha kiállja a szabadalmi próbát az a számítógépes program, amelyet Eduard Kuzmenko, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk Kőolaj- és Gázipari Műszaki Nemzeti Egyetemének professzora dolgozott ki.

A tudós, aki találmányáról a Gazeta Po-Ukrajinszki kijevi napilap csütörtöki számának nyilatkozott, elmondta: előrejelző-programjának az elkészítésekor elsősorban az adott terület földrajzi helyzetével, földtani szerkezetével, szeizmikus aktivitásával, csapadékviszonyaival és a naptevékenységgel kapcsolatos adatokat használta fel. Ezek összesítéséből szerinte nagy valószínűséggel előrejelezhető a földcsuszamlás a Föld bármely pontján - tette hozzá.

Kuzmenko találmánya iránt, amelyet még tavaly bejegyeztetett az ukrán szabadalmi hivatalnál, máris érdeklődik Ukrajna Állami Földtani Szolgálata, mert szeretné országosan rendszerbe állítani. A programot a tervek szerint először Kárpátalja hegyvidéki részén, majd a Krím-félsziget partvidékén alkalmaznák a gyakorlatban.

Ukrajna speciális földtani katalógusába eddig 2700 földcsuszamlást jegyeztek be, ezek nagy része a Kárpátok vonulata mentén történt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Nyolcvanan haltak meg a földcsuszamlás miatt

Jáva szigetén a több mint fél napon át folyamatosan zuhogó eső több körzetben is földcsuszamlásokat idézett elő. A halálos áldozatok mellett több személynek nyoma veszett.

Itthon

Szökőárt okozhat a Dunán egy súlyos földcsuszamlás

Mintegy 3-500 ezer köbméter földet fog a Dunába lökni egy földcsuszamlás Dunaszekcsőnél, a folyamatot nem lehet megállítani – írja a FigyelőNet. A legpesszimistább forgatókönyv szerint a földtömeg egyszerre omlik le, magával rántja a település vízművét és három házat, lehetetlenné teszi a hajózást, és egy szökőárszerű kisebb lökést indít el.