Wheeler (k.) átveszi a Fermi-díjat Johnson (j.) amerikai elnöktől © MTI

John Archibald Wheeler, a II. világháború utáni elméleti fizika egyik legnagyobb hatású alakja, többek közt Albert Einsteinnel és Niels Bohrral dolgozott együtt.

1911. július 9-én született a floridai Jacksonville-ben, doktori fokozatát mindössze 21 esztendősen szerezte a Johns Hopkins Egyetemen. A harmincas évek közepén Koppenhágába utazott, hogy Niels Bohr mellett dolgozhasson, aki atomot leíró elméletéért Nobel-díjat kapott. Közös munkájuk 1939-ben folytatódott, amikor Bohr a háború elől az Egyesült Államokba érkezett a hírrel, hogy német kutatók sikeresen hasítottak urániumatomot.

Bohr és Wheeler kidolgozták a maghasadás elméletét a protonokból és neutronokból álló atommag úgynevezett cseppmodelljének segítségével. A II. világháború alatt Wheeler csatlakozott az atombomba előállítását célzó Manhattan-tervhez, ezt a tevékenységét sosem bánta meg, noha kollégái egy része bírálta miatta. A háború után Teller Edével dolgozott a hidrogénbomba megalkotásán, később a rakétavédelmi rendszerek létrehozásában, támogatta a vietnami háborút.

1938 és 1976 között volt a Princeton Egyetem, majd nyugdíjba vonulása után a Texasi Egyetem professzora. A gravitációval és a világegyetem szerkezetének kérdéseivel foglalkozott. Tanítványa volt az elméleti fizika és a kozmológia számos későbbi nagyja, így például a Nobel-díjas Richard Feynman.

Az egyszerűsített "fekete lyuk" elnevezést egy 1967-es new york-i konferencián adta arra a jelenségre, amikor egy nagytömegű csillag magja összeomlik és körülötte a téridő olyannyira meggörbül, hogy még a fény sem tud kiszökni belőle, a centrumban a sűrűség és a görbület pedig végtelen nagy lesz. Tőle származik a "féreglyuk" (alagút a téridőben két világ között) elnevezés is.

1968-ban Enrico Fermi díjat kapott, 1997-ben pedig Wolf-díjjal tüntették ki. Felesége, Janette több mint 70 év házasság után októberben halt meg. Három gyerekük, számos unokájuk, dédunokájuk van.