A Berkeley és a San Diego egyetem kutatói a különböző kínai tartományok fosszilis energiafogyasztására vonatkozó adatokat elemezték és ennek alapján következtettek a valószínű szén-dioxid-kibocsátásra, amely következtetéseik szerint évi 11 százalékkal nőtt, illetve nő a 2004 és 2010 közötti időszakban. Abban azonban nem egészen biztosak, pontosan mikor előzte meg ezen a téren az Egyesült Államokat a világ legnépesebb országa.

Az elemzés a Journal of Environment Economics and Management című szakfolyóirat májusi számában jelenik meg, fő megállapításait azonban a tudósok már ismertették a francia AFP hírügynökséggel és a brit BBC-vel. Amennyiben a kínai növekedés változatlan ütemben folytatódik, az ország szén-dioxid-kibocsátásának gyarapodásához képest elhanyagolható lesz az a csökkenés, amelyet a fejlett ipari országok a kiotói egyezmény értelmében elérhetnek - hangoztatják a kaliforniai kutatók.

A korábbi becslések kiindulópontja egy olyan tanulmány volt, amelyet egy kormányközi szakértői csoport készített és évi 2,5-5 százalékra taksálta a kínai CO2-kibocsátás növekedését. A számításokra szolgáló előző felmérés 2000-ben készült olyan adatok alapján, amelyek a múlt század 90-es éveinek végén érvényes helyzetet tükrözték - ez magyarázza az eltérést a tanulmány egyik szerzője, Maximilian Aufhammer, a Berkeley egyetem tanára szerint, ugyanis a kínai gazdaság ezt követően lépett fejlődésének jelenlegi látványos szakaszába.

A kiotói jegyzőkönyv 2005-ben lépett életbe és arra kötelezi a fejlett ipari országokat, hogy évi 5 százalékkal csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátásukat a 2008-2012- időszakban az 1990-es évihez képest. Kínát és Indiát, valamint a többi fejlődő országot viszont mentesítették ez alól a kötelezettség alól, rendkívüli ütemű fejlődésük ellenére is. Az Egyesült Államok Clinton elnöksége idején aláírta a jegyzőkönyvet, de Clinton utóda, George Bush 2001-ben már nem volt hajlandó ratifikálásra bocsátani, arra hivatkozva, hogy az szerinte indokolatlan versenyelőnyt nyújt a fejlődő országoknak.

A BBC értékelése szerint Kína maga sem tagadja, hogy a nagy szén-dioxid-kibocsátás problémát jelent, de más fejlődő országokhoz hasonlóan ragaszkodik ahhoz, hogy a későbbi tárgyalásoknak nem egyszerű további csökkentésről, hanem a fejlődéshez igazodó mérséklésről kell szólnia. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Kína kibocsátása nagyobb a korábban feltételezettnél, ezt figyelembe kell venni egy jövendő globális megállapodásnál ahhoz, hogy elnyerjék Kína közreműködését. Így a tanulmány önmagában ugyan rossz fényt vet Kínára, de erősíti jövőbeli tárgyalási pozícióját. 

A kínai álláspont szerint, amelyhez hasonló módon vélekedik az ENSZ is, először az egy főre számítva legnagyobb üvegházhatású gázmennyiséget kibocsátó országoknak kell jelentős csökkentést végrehajtaniuk és  segíteniük kell a szegényebb országokat abban, hogy tiszta technológiára tegyenek szert, ami közismerten sokba kerül. Az Egyesült Államok egy főre jutó kibocsátása a kínainak a hatszorosa.