Majdnem kihaltunk hetvenezer éve

Közel állt az emberiség a teljes kihaláshoz, olvasható a Stanford University kutatói által publikált genetikai tanulmányban. A népesség Afrika különböző pontjain izolált apró csoportokra redukálódott a korabeli szárazsághullám miatt.

  • hvg.hu
Majdnem kihaltunk hetvenezer éve

A Stanford University kutatói által írt tanulmány becslései szerint volt olyan időszak, amikor a bolygón az emberi népesség száma kétezer főre csökkent és csak ezen kritikus érték elérése után kezdett el újra növekedni a kőkorszak kora időszakában.

"A tanulmány jól illusztrálja a genetika meglepő tulajdonságait, amelyek révén megvizsgálhatjuk fajunk történelmének fő eseményeit", állította egy nyilatkozatban Spencer Wells, a National Geographic Society kutatója és a genetika eszközeit az antropológiai kutatások során felhasználó Genographic Project igazgatója. Wells szerint a korai emberiség kemény környezeti körülmények által elszeparált apró csoportokból állt, akik gyakorlatilag a halál torkából jöttek vissza, hogy újra benépesíthessék a világot.

A korábbi tanulmányok szerint az anyai ágon örökölt úgynevezett mitokondriális DNS vizsgálata révén jutottak el ahhoz az első nőhöz, a "mitokondriális Évához", aki Afrikában élt körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt és akitől  az összes mai ember kizárólag női ágak mentén származik.

Az új tanulmány a dél-afrikai Khoi és San népcsoportok mitokondriális DNS-ének vizsgálata révén állapította meg azt, hogy az emberek még a kőkorszak előtt kisebb csoportokra szakadtak szét, ezek az apró populációk pedig a kőkorszakban keveredtek újra össze, akkor is kezdtek el újra gyarapodni és más területekre vándorolni. Kelet-Afrikában súlyos aszályperiódust állapítottak meg, amely 135 ezer éve kezdődött és körülbelül 90 ezer évvel ezelőtt fejeződött be - a kutatók szerint ez a klimatológiai változás volt az oka a népességszám csökkenésének és emiatt is fejlődtek egymástól függetlenül az izolált csoportok.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.