A kacsacsőrű, ahogy a Brehm látta. Mix up

A több mint száz tudósból álló csapat a Nature című folyóiratban jelentette be, hogy elkészült a furcsa állat géntérképe, amely olyan komplexitást mutat, hogy segítséget nyújthat az emberi evolúció megismeréséhez is, különösen az immunrendszer, az idegrendszer és a szaporítószervek fejlődésének kérdéseiben.

„Valószínűleg ezt a géntérképet várta leghevesebben a tudományos világ, mióta a csimpánzé elkészült, mivel a kacsacsőrűek olyan furcsák” – magyarázta a munka jelentőségét Jenny Graves, az Ausztrál Nemzeti Egyetem összehasonlító genetikai csoportjának vezetője.

„Magunkat a kacsacsőrű emlőssel összehasonlítva megtalálhatjuk közös ősünket, amely egyike lehetett a legkorábbi emlősöknek, így pedig eljuthatunk ahhoz, hogy mi tett minket emlőssé” – tette hozzá Graves.

A kacsacsőrű az emlősök családfájának legkorábbi ága, körülbelül 166 millió éve jelent meg. Olyan őstől származik, amely mind a hüllők, mind az emlősök egyes jellegzetességeit magán viselte.

Felfedezésekor az angol tudósok azt hitték, valamiféle ausztrál viccről van szó, és valaki egyszerűen applikálta egy kacsa csőrét és lábait egy vidraszerű állatra. Amikor pedig végül megérkezett a British Museumba az első példány 1798-ban, akkor egy zoológus késsel esett neki az állatnak, mivel azt hitte, hogy a preparátor állította össze a furcsa lényt. Az ausztrál bennszülöttek szerint egy hűtlen kacsalány és egy mitikus vízipatkány szerelmének gyümölcse.

Végül a biológusok az emlősökhöz sorolták, mivel tejet termel – amelyet a kölykök lenyalogatnak anyjuk hasi bőréről, mivel emlőbimbója nincs –, és mert prém borítja. Ugyanakkor a hüllőkéhez hasonló tojásokkal szaporodik, és a hímek mérges tüskét viselnek hátsó lábaikon, mint a hidegvérűek.

A Nature tanulmánya egy Glennie nevű nőstény genomját elemzi. A kacsacsőrű emlős nagyjából 18 ezer 500 génnel rendelkezik – hasonlóan a többi gerinceshez. A kutatók tapasztalatai szerint a gének egyaránt biztosítják a tejtermelés képességét és a tojásrakást, valamint felelősek a méreg termeléséért is. Ezek ősi, hüllőktől származó méregtermelő génekből alakultak ki.

„Egymás mellett láthatók a hüllőszerű, a madárszerű és az emlősszerű gének. Igazán izgalmas képet mutat” – mondta a csoport vezetője, Rick Wilson, a Washingtoni Egyetem Genomközpontjának igazgatója.

A csukott szemmel, orrlyukkal és füllel úszó, a víz alatt csak a zsákmányállat által keltett elektromos mezőt érzékelve tájékozódó kacsacsőrűnek vannak olyan génjei, amelyek lehetővé teszik, hogy az állatok a víz alatt is érzékeljék a szagokat. Ez a gén hasonlít a kutyák és rágcsálók génjéhez, amelyek a szaglásukat az élelemszerzésben használják.

A kutatók az ember, az egér, a kutya, az oposszum, a csirke és a kacsacsőrű emlős génjeit összehasonlítva azt tapasztalták, hogy az állat 82 százalékban osztozik ezek génállományával.

„Egykor élt közös őseink biológiájára enged következtetni minket e sajátságos lények genetikája, különösen az immunrendszer és az ősi ideghálózatok működéséről. Ha meg akarjuk érteni, hogy az ember miért tud vagy nem tud ellenállni bizonyos kórokozóknak, akkor ismernünk kell az olyan kezdetlegesebb biológiai rendszereket, mint a madaraké, hüllőké és a kloákásoké” – tette hozzá Wilson.

A csoport tanulmánya szerint a kacsacsőrűek ivari kromoszómái – összesen tíz, a madarakéhoz hasonló kromoszóma: öt anyai és öt apai – segíthetnek az emlősök nemi meghatározottságának és az ember terméketlenségének felfedésében.

A Stanford Egyetem orvosi fakultásának munkatársai jelezték, hogy a kacsacsőrű emlős – amelynek heréi az emlősöktől eltérően a testüregben találhatók – genetikájának tanulmányozásával érthetővé válhat az emberi rejtett heréjűség.