A kanadai Daniel Burd projektje többszörös díjnyertes az ottawai Összkanadai Tudományos Vásáron, a tudományos kutatásba pedig akkor vágott bele, amikor rádöbbent: az emberek semmit sem csinálnak a lakásaikat elöntő polietilén hulladékkal, írja a The Record weboldal.
Burd abból indult ki, hogy a nejlon előbb-utóbb lebomlik, ezen folyamat mögött pedig mikroorganizmusok rejlenek, ezért megpróbálta elkülöníteni ezeket: a zacskókat porrá őrölte, majd háztartási vegyszerekkel, élesztővel és csapvízzel olyan oldatot hozott létre, ami elősegíti a mikrobák szaporodását, ehhez műanyagport és némi piszkot adottt hozzá, majd ezt harminc fokon melegítette. Három hónapnyi szaporítás után Burd elkülönítette a baktériumtelepeket, majd ezeket rászabadította a polietilén zacskók darabjaira.
A kísérlet során arra a következtetésre jutott, hogy a lebontási folyamatban résztvevő mikrobák közül a két legerősebbet kell szaporítani és kombinálni egymással (ezek a Sphingomonas, valamint a Pseudomonas). Burd szerint 37 fokos hőmérsékletetn és optimális baktériumkoncentrációval hat hét alatt 43 százalékban bomlik le a zacskó anyaga és további hat hét kell ahhoz, hogy véleménye szerint az anyag teljesen eltűnjön - bár eddig még nem jutott el a kísérletben. A kísérlet energiaigénye mindenesetre igen alacsony, mivel a mikrobák önmaguktól is hőt fejlesztenek, cserébe pedig csak saját tömegük 0.01 százalékát bocsátják ki szén-dioxidban.
A polietilén zacskók lebontása azonban nem újkeletű dolog, árulta el a hvg.hu kérdésére Andersen Endre, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány vegyészmérnöke, a kísérletek körülbelül húsz éves múltra tekintenek vissza. Burd módszere önmagában annyiból lehet érdekes, hogy a baktériumtelep szaporításához házi élesztőt használt - a laboratóriumi módszerek jelentős többsége keményítőt alkalmaz, nagyon kevés százaléka pedig számos egyéb anyagot, többek között sót vagy gumiőrleményt.
Három hónap alatt lebomlanak a nejlonzacskók?
Míg a polietilén zacskók gyorslebontása elég nagy múltra tekint vissza, a laboratóriumi és ipari kísérletek után egy tizenhat éves kanadai iskolásnak is sikerült rájönnie arra, hogy miként bonthatóak le a lakást elárasztó nejlonszatyrok - elmondása szerint három hónap alatt.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.