Az e-jegyek egyszerre kínálnak kényelmi előnyt az utasoknak és költségcsökkentési lehe-tőséget a légitársaságoknak, ráadásul a kevesebb papírfelhasználás jótékonyan hat a környezetre is. A papír alapú jegyek megszűntetése révén az IATA szerint évente mintegy 50 000 fával kevesebbet kell kivágni.
A jövőben az utasok foglalás után már nem kapnak papír alapú jegyet, hanem a légitársa-ság elektronikus dokumentumot, rövidítve etix-et állít ki. Az etix segítségével az utasok kényelmesen online „becsekkolhatnak“, a beszállókártyát otthon is kinyomtathatják, illetve a repülőtereken található több mint 350 check-in automatát is igénybe vehetik. Újabban pedig az utasok immár e-mailben, illetve SMS-ben is igényelhetik e-jegyüket, ehhez mindössze egy internet-kompatibilis mobiltelefonra van szükségük. Ezek a szolgáltatások nem jöhettek volna létre az elektronikus jegy nélkül. A június 1-je előtt kiállított papír alapú jegyek snm veszítik el érvényességüket.