szerző:
MTI

Az amerikai vállalatok IT-részlegein dolgozó alkalmazottaknak harmada él vissza azokkal a személyes adatokkal - jelszavak, bizalmas tartalmak, a kollégák fizetésének adatai, emailváltások vagy naptárbejegyzések -, amelyekhez munkájánál fogva hozzáférése van.

A Cyber-Ark információbiztonsággal foglalkozó cég 300 amerikai rendszergazdát kérdezett ki, akiknek egyharmada beismerte a visszaélést, 47 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy korábban "hozzáférése volt olyan információkhoz, amelyekben munkakörileg illetéktelen volt".

Aki ismeri a jelszavakat és a védett tartalmakhoz való hozzáférés útjait, az máris tudhatja, hogy „mi újság a cégnél”. A legtöbb dolgozó számára a rendszerjelszavak ártalmatlan eszközök, amelyeket az informatikusok használnak. Azok számára viszont, akik tudják, mit jelent, ez a mennyország kapujának kulcsa" - mondta Mark Fullbrook, a Cyber-Ark brit igazgatója csütörtökön.

Az információbiztonsági cég megállapítása szerint a vállalatok sokkal ritkábban változtatják a központi jelszavakat, mint a felhasználókét: 30 százalékukat negyedévente, 9 százalékukat pedig sohasem. Ez azt jelenti, hogy még azoknak a rendszergazdáknak is megmarad a hozzáférése, akik már nem dolgoznak a cégnél.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Tech

Az FBI a világ legnagyobb biometrikus személyi adatbázisát hozza létre

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a világ legnagyobb biometrikus személyi adatbázisát készül létrehozni egymilliárd dollárból. A cél az, hogy minden korábbinál nagyobb pontossággal meg tudják állapítani az emberek személyazonosságát az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt - írta a The Washington Post.

MTI Tech

Spock: személyes adatok keresője

A Föld 6 milliárd lakóját készül lajstromba venni egy amerikai cég egy új keresőprogram segítségével - ez a legújabb, a magánélet kisajátításának kockázatával járó internetes kísérlet. "A Google segítségével bármire rákereshetünk és webdokumentumokat kapunk. Mi csak a személyekről szolgáltatunk adatokat" - mondta Jay Bhatti, a Spock.com egyik alapítója.

Bari Máriusz Tech

Emberek nincsenek, adatfelhők vannak

Sokszor vitatott kérdés az, hogy mennyire tud fúzióba lépni egymással az online és az offline világ. Erre mutat rá egy újszerű koncepció, amelynek lényegében az áll: az emberek gyakorlatilag adataik összességéből állnak.

Ejtheti az Apple a Qualcomm 5G-antennáját, nem fér bele az új iPhone-okba

Ejtheti az Apple a Qualcomm 5G-antennáját, nem fér bele az új iPhone-okba

Az antibiotikum-rezisztencia veszélyezteti az egyébként is nehéz helyzetben lévő orrszarvúkat

Az antibiotikum-rezisztencia veszélyezteti az egyébként is nehéz helyzetben lévő orrszarvúkat

Hazaengedték a Vuhanból hazahozott magyarokat a kórházból

Hazaengedték a Vuhanból hazahozott magyarokat a kórházból

Érdektelenségbe látszik fulladni a dunaújvárosi választás

Érdektelenségbe látszik fulladni a dunaújvárosi választás

Nem nyugodtunk bele Trianonba

Nem nyugodtunk bele Trianonba

Egyelőre hatástalan Orbán demográfiai csodafegyvere

Egyelőre hatástalan Orbán demográfiai csodafegyvere