Ha különféle operációs rendszerek virtuális gépben történő futtatásáról van szó Macen, a többségnek a két „nagy” ugrik be, a VMware Fusion és a Parallels (legalábbis mióta az Apple Intel processzorra váltott). Nekem az elmúlt években ez utóbbi jött be jobban (nálam valahogy megbízhatóbbnak bizonyult, de van, aki a VMware-re esküszik), így azután kíváncsian vártam az új verziót.

Windows XP az OS X-en belül, virtuális gépben

Az Apple ugyan lehetővé teszi a Boot Camppel, hogy a felhasználó Windowst telepítsen második rendszerként a Macre, és azután váltogasson közöttük, ám ehhez újraindításra van szükség, és értelemszerűen választanunk kell, hogy a windowsos vagy a maces szoftvereket akarjuk-e éppen használni.
A virtuális gépek használatakor valamivel egyszerűbb a dolgunk, hiszen a gazda rendszer az OS X, és a Windows vagy Linux (vagy más OS) egy-egy virtuális gépen fut, miközben „úgy gondolja magában”, ez a valóság. Természetesen ennek a megoldásnak is vannak korlátai, ám ezek száma folyamatosan csökken az újabb technológiáknak köszönhetően. Egy kétmagos processzor és kellő mennyiségű (minimum 2 Gbájt) RAM birtokában a Parallelsben már gond nélkül futtatható a Windows XP vagy a Vista is, úgy, hogy kényelmesen tudunk dolgozni közben az OS X-es és a windowsos alkalmazásokkal is. Ráadásul ha akarjuk, teljes képernyőre nagyítva látjuk a Windowst, ha akarjuk, ablakban fut, ha pedig úgy tetszik, a windowsos programok elvegyíthetők az OS X-esek közé, így pont úgy dolgozhatunk velük, mint a Maces szoftverekkel. Értelemszerűen a virtuális és a valós rendszer között kiépíthető hálózati kapcsolat, és a virtuális Windows képes minden hardvert és csatlakoztatott eszközt használni. Ha kellő RAM van a gépben, amelyen osztozhatnak a rendszerek, mindez zökkenőmentesen működik, akár egy MacBookon is.

Virtuális erőgép
Az új Parallels ennél már tovább megy, a segítségével nemcsak az olyan hétköznapi alkalmazások használhatók zökkenőmentesen, mint mondjuk a Microsoft Office, hanem akár 3D-s (Direct X 9) gyorsítást igénylő programok is, beleértve számos windowsos játékot.

Coherence mód: együtt a Windowsos és OS X-es alkalmazások

Természetesen a Boot Camp-es megoldás (natív Windows a Macen) továbbra is sokkal felhőtlemebb játékélményt nyújt, de ha megelégszünk az újabb játékoknál a lebutított grafikával, akár még azokkal is játszhatunk, restart nélkül. A régebbi játékok többsége pedig problémamentesen használható az új Parallelsben.

A BHD nem mai darab. Így aztán tökéletesen megy, multiplayer módban is.

Én a Black Hawk Down-t és a Joint Operationst néztem meg a régiekből, ezekkel tökéletesen lehetett játszani multiplayer üzemmódban is, a viszonylag újak közül a Flight Simulator X volt a tesztalany, ezzel – nagyjából közepesre visszavett grafikával – élvezhető minőségben lehetett repkedni. Ha valaki az Oberon Games-féle játékokra esküszik, azokkal is gond nélkül lehet játszani (bár mindet nem volt időm kipróbálni, még arra hivatkozva sem, hogy ez persze komoly munka). Az újabb játékcsodák közül persze sok elvérzik még most is, vagy levett grafikával is szaggatnak, de hát a virtuális gépek egyelőre nem a játékfanatikusoknak készülnek (és azért az újak közül már számos játék megjelenik kifejezetten Maces változatban is, vagy marad a natív Windows). A Vista és a Windows 7 bétája is problémamentesen működött a Parallels 4.0-ban, bár az Aero felület egyelőre nem használható (viszont rebesgetik, hogy erre sem kell sokáig várnunk már, a Parallels verziók általában menet közben, az alverziók váltásakor is szépen szoktak fejlődni).

Új lehetőség a Modality mód. Bármekkorára méretezzük, működik a Windows... :)

Ha már úgyis a 3D-nél tarunk, akkor lássuk, mit kínál a rendszer: Direct X 9 támogatás, Pixel Shader 2.0 és OpenGL 2 használat. Virtuális videokártyánknak pedig akár 256 Mbájtnyi grafikus memóriát is beáldozhatunk.
Az új verzió nyolc processzormagot is kihasznál (már ha van annyi a gépünkben), és akár még 8 Gbájt RAM-ot is adhatunk neki. Ilyen lehetőségek mellett már egészen komoly alkalmazásokat is virtualizálhatunk. A Parallels 4.0-val amúgy is 50 %-os teljesítménynövekedést ígérnek a fejlesztők, és ez érzésre nagyjából össze is jön, de ezt vegyük teljesen szubjektív megállapításnak (nem mértem, de folyamatosan dolgozom windowsos programokkal a tesztek során, és érezhetően kezesebbek az új verzióban).
A teljesítményt egyébként optimalizálhatjuk a maces programok és a windowsosok számára is, sőt, optimalizálhatjuk a virtuális gépet takarékos energiafogyasztáshoz is, ha mondjuk MacBookon ténykedünk, akkuról. A Parallels memóriaéhsége is csökkent. Ráadásul, ha arra van szükségünk, akkor 64 bites rendszert is telepíthetünk immár vendégként.
Érdekes újítás a Modality mode, amely emlékeztet arra, amikor ablakban futtatjuk a vendégrendszert, de ebben az üzemmódban tetszőlegesen méretezhetjük annak ablakát, miközben továbbra is minden funkció elérhető. Vagyis egy mini Windows ablakot üzemeltethetünk, miközben az OS X-en dolgozunk (ráadásul áttetsző ablakban, szóval nem is zavaró). Mondjuk sok értelmét ennek valahogy nem látom, a Coherence mód szerintem hasznosabb, de hát néha kellenek látványos új funkciók az új verziókba. Most már ez is benne van. Talán ha egyszerre több virtuális rendszert futtatunk, jól jöhet az áttekintéshez.
Megújult a képernyőkép-készítési lehetőség is, bár ezt kiválóan lehet helyettesíteni az OS X sajátjával... Hmmm. Úgy tűnik, néha unatkoznak a fiúk a Parallelsnél…

Optimalizálhatjuk a működést

Praktikus újdonság viszont, hogy Modality módban immár a Windows Taskbaron ülő alkalmazások ikonjai is látszanak az OS X menüsorában, így azokat is elérjük egyetlen kattintással, bármikor. A SmartMount is rendkívül kezes újítás, a segítségével párhuzamosan több rendszerből is elérhetünk egy adott eszközt (pl. egy külső háttértárat).

Fejlődött a virtuális videokártya

Ami – legalábbis számomra – nagyon fontos javítás, hogy gyorsult a kommunikáció a gazda- és a vendégrendszerek között, így például a fájlok másolása már sokkal rugalmasabb, mint régen. Hasonlóan a virtuális gép „altatása” is gyorsult, és az elindításnál is egyértelműbb, hogy már magához tért-e a rendszer, vagy még ébredezik, köszönhetően az ezt jelző csíknak.
Megújult egy kicsit a Snapshot manager is, amelynek a segítségével menthetjük a vendégrendszer aktuális állapotát, hogy ha valami történne vele, később visszaállhassunk a még működő felállásra. Ha valakinek ez nem lenne elegendő, akkor a Parallelshez az Acronis cég True Image Home szoftverét is megkapja, a teljes biztonsági mentések készítéséhez. Szintén hozzáadott szoftver a Kaspersky Internet Security csomag, amelynek a segítségével egy egész évig gondoskodhatunk a virtuális Windows biztonságáról.
Kicsiny hazánknak nem elhanyagolható öröm, hogy készül a lokalizált változat is, szóval lesz Parallels 4.0 magyarul is, bár azt, hogy mikor, még nem igazán tudni.
Mindent egybevetve csak előnyére változott a Parallels, még akkor is, ha a hardcore játékosok továbbra sem fogják benne megtalálni a számításukat. Nekik marad a Boot Camp, a konzol vagy egy játékra optimalizált PC. A futtatható programok száma így is jelentősen nőtt az új verzióval, és ezalatt nemcsak azt értem, hogy valami elindul az új Parallelsben, hanem azt is, hogy az adott alkalmazás megfelelően működik is.

Minden megoszthat egymással a gazda gép és a vendég

Én élesben használom egy lassan réginek számító Core Duo iMacen (2 Gbájt RAM), és volt szerencsém pár napig használni az új MacBookon is (a kisebbik változaton), mindkettőn kiválóan hozza a formáját, pedig gonosz módon én az OS X-es programokra kértem optimalizálást, és mindössze 512 Mbájtnyi RAM-ot ajánlottam fel egy virtuális Windowsnak, illetve egy Ubuntu Linuxnak.

A Coherence mód tökéletesen testreszabható

Különleges újítás – sajnos nem állt módomban kipróbálni –, hogy a virtuális gépet akár egy iPhone-ról is elérhetjük. Ezenkívül az új verzióban beépített beszédfelismerést is találunk, így hanggal is utasíthatjuk a vendég rendszert. Az eddig támogatott rendszerek mellé bekerült a még készülőben lévő Mac OS X Snow Leopard is (Mac OS X szervert eddig is telepíthettünk virtuális gépként). Arra is van lehetőség, hogy egy már létező Boot Camp partíciót vegyünk fel virtuális gépként, így gyakorlatilag ugyanazt a Windows futtathatjuk virtuálisan, mint amit natívan is használni szoktunk a Boot Camp segítségével.

A mellékelt videókon egy korosodó Core Duo iMac volt a tesztalany. A Windows XP SP3 (magyar változat) 512 Mbájtnyi RAM-mal és 128 Mbájt videomemóriával volt kénytelen gazdálkodni, a teljesítményt az OS X-es programokra optimalizáltam. 

Sajnos a Core Duo iMac számára a teljes képernyős videorögzítés (1680x1050-es felbontásnál) és a virtuális gépben futó 3D játékok együttes futtatása azért nagy kihívás volt, így most kénytelenek lesznek nekem elhinni, hogy a felvételeken látható részletességnél a játékok valójában - ha éppen nem videózzuk őket - akadásmentesen futnak egy ilyen konfiguráción is.