Képernyők harca

Megrendelem a könyvet

Képernyője nemcsak a tévének és a számítógépnek van. A mobiltelefonok néhány négyzetcentiméteres képernyői már évek óta jelen vannak különböző médiatartalmak, ez pedig komoly kihívás mind az internet, mind a tévé számára. Természetesen azért a televíziót sem kell félteni, mert míg naponta több órát is elüldögélünk a delejesen villódzó tévéképernyő előtt, addig a tévés médiacézárok bátran megmosolyoghatják a rossz minőségű és sokszor akadozó internetes videókat. A figyelmünk több képernyő között oszlik meg. Ezt néhány éve a médiatulajdonosok is megértették, és megindult a fegyverkezés – a képernyők harca.

Ez a „háború” hatással van a nézőkre is, a kialakuló új hatalmak ugyanis felosztják egymás között a média világát, és jelentősen befolyásolják az emberek szokásait. A digitális képernyőket az utóbbi évtizedben különböző platformok (például Microsoft operációs rendszer), hálózati eszközök (például Google kereső) vagy a jövőből idepottyant szuperkütyük (például iTunes, i-kütyük) vitték sikerre, ezáltal az ezeket a termékeket gyártó cégek (Microsoft, Google, Apple) információtechnológiai hegemóniára tettek szert. Ezeknek a privilegizált helyzetben működő cégeknek lehetőségük nyílt arra, hogy befolyásolják az emberi kultúrát és a szórakozási szokásokat. Ezek hatása pedig nehezen irányítható. Az átalakulás több olyan veszélyt is rejthet magában, ami nézőket és olvasókat, zenehallgatókat és játékosokat - egyszóval minket, fogyasztókat - fenyeget.

Infoalkoholizmus mint veszélyforrás

© Stiller Ákos

A képzeletbeli médiaháború ránk, fogyasztókra is veszélyes befolyással lehet. Legalábbis azokra, akik engedik, hogy az új digitális eszközök eluralkodjanak rajtuk és az életükön. Furcsának tűnik, de igaz, ha arra a százmilliónyi emberre gondolunk, akik naponta játszanak számítógépes játékokat; azokra a huszonévesekre, az Y-generáció tagjaira, akik már évek óta a kütyük vagy az internet és a közösségi média befolyása alá kerültek.

Az egyre kifinomultabb hálózati és infokommunikációs eszközök túlzott használata ugyanis „infotech-alkoholistává” tehet minket, azaz a fogyasztóban erős függőséget alakíthat ki a digitális képernyőktől. Az így „megfertőzött” társadalmi kisebbség másik szellemi dimenzióba kerül, de a fő veszély mégis az, hogy manipuláció áldozatává is válhat. A digitális térben ugyanis virtuális világok, szereplők és folyamatok mentén és szabályai szerint kezd el gondolkozni, sőt rosszabb esetben élni is. Eltávolodhat a valóságtól, ami gyakran krónikus folyamatok táptalajává válhat. Tudatában az élete valósága lecserélődhet a virtualitásra. A létező világ a nemlétezőre. Hogy már csak hihetetlen tudati küzdelem árán tudja visszaszerezni a lába alá a valóság talaját.

Ne becsüljük le a virtuális fanatizmusban rejlő veszélyt! Mindannyian találkoztunk már a virtuális játékok megszállottjaivá váló fiatalokkal, és köztudott, hogy milliók bolondulnak a kütyükért. Számukra már-már az élet értelmévé válik, hogy a legújabb iPhone telefon vagy a legmenőbb konzoljáték első felhasználói, tulajdonosai lehessenek. A digitális világban megjelent a gyűjtőszenvedély, ami meghatározó erővel hathat a közösségformálásra és az egyén önértékelésére is.

Budapest belvárosa felülnézetben

A képernyők harcának a miránk, fogyasztókra leselkedő másik veszélye a hálózati tudásban rejlő kockázati tényezők összessége. Ha például infoalkoholistává vagy a virtuális életforma rabjává váltunk, akkor súlyosan veszélyeztetettek vagyunk. A veszély forrása maga a létrejött hálózat, amelynek tagjai vagyunk! A hálózat, amelyben mi is folyamatosan kommunikálunk, véleményezünk, tartalmakat töltünk fel és osztunk meg. Részvételünk nem passzív, hanem a manipulációt elfedő privát aktivitásban jelenik meg.

Létrejön a hálózat által uralt virtuális tér, továbbá a hálózat tagjai által vezérelt folyamat és üzenetsor, amelyben a virtuális hálózatokat és rendszereket birtokló médiavállalatok hozzák meg helyettünk a döntéseket. Ez az oka, hogy mind gyakrabban hallani intő hangokat a hálózati létben elhatalmasodó cégekkel kapcsolatban. Ezért bírálják egyre többen a globális információs hatalomra szert tett vállalatokat mint a hálózat legfontosabb és leghatalmasabb gócpontjait.

Egyre veszélyesebbnek tűnik, hogy a Google bármikor felhasználhatja azt a tudást, ami a keresések (Google Search), a térképek (Gmaps) vagy akár a levelezések (Gmail) révén a birtokába került adatbázisokban rejlik. Elgondolkodtató, hogy a Microsoft láthatja a számítógépeinkben tárolt adatainkat, ezáltal megismerve információs bázisunkat – azaz bepillantást nyerhet az ismereteinkbe. A platformok tulajdonosainak és működtetőinek hatalmában vagyunk, és a hatalom felhasználása vagy alkalmazhatósága nem egyszerűen üzleti kérdés – ez már egy negatív utópia megvalósulásának veszélyét hordozza magában.

A Google intelligens hálózati víziója

A Google vezetői többször elutasították az ezzel kapcsolatos kritikákat, bár az alapító Larry Page szerint „a világ legjobb keresője az lenne, amely megértene mindent. Pontosan megértené, amit kérdezünk tőle, és azonnal helyes választ adna...”. Page szerint az egyik dolog, amire a Google nyolc évvel ezelőtti indulása óta rájött, az volt, hogy a technológia gyorsabban változik, mint ahogy várnánk, és hogy a mesterséges intelligenciáról alkotott elképzeléseink néhány éven belül valósággá válhatnak.

Tehát a Google vezetői elismerték, hogy a mesterséges intelligencia realitássá válhat, akár a nem is olyan távoli jövőben. Ezzel persze semmi újat nem mondtak, hiszen 2005 óta sokan bírálják őket, amiért a keresés számára feldolgozandó könyvgalaxist nemcsak az emberi olvasók számára és a kereshetőség szempontjai szerint szkennelik be, hanem szélesebb ismeretek megszerzésére törekszenek. Amikor kérdőre vonták a Google illetékeseit, nem is vitatkoztak, de a mesterséges intelligencia helyett az „intelligens hálózat” kifejezésre hivatkoztak. Jefi Levick, a vertikális piacokért felelős vezető így nyilatkozott: „Larry és Sergey azt mondaná, hogy a keresés még csak meg sem közelíti azt, amilyen lehetne. … Ez arra a koncepcióra utal, miszerint ezek a technológiák óriási erőforrást jelenthetnek a világnak, amennyiben a cégek jóra használják őket. És hogy lehet-e ezeket a technológiákat rosszra is használni? Igen, lehet – de nem velünk és nem általunk!”

És persze az is izgalmas kérdés – és egyáltalán nem biztos, hogy ilyen rövid egyenes választ kapnánk rá –, hogy ebből a Google által felállított „intelligens hálózatból”, ami végül is az emberiség közös tudását őrzi, lehet-e és szabad-e üzletet csinálni? Egyáltalán, megengedhető-e az, hogy ez a lehetőség egy üzleti vállalkozás, jelen esetben a Google kezében összpontosuljon és kizárólagos hatáskörébe kerüljön? Lesznek-e megfelelő garanciák arra, hogy az itt felhalmozott és alaposan feldolgozott tudás soha nem fog rossz célokat szolgálni? – ilyen és ehhez hasonlatos kérdések merülhetnek fel mindannyiunkban. Az orwelli antiutópia jól példázza, hogy az ilyen negatív vízió hamarabb valóra válhat, mint gondolnánk.

A képernyők harcának ez a futurisztikus és kissé paranoiás olvasata felveti azt a problémát, hogy az információtechnológiában létrejött monopóliumok (Microsoft, Google, Apple) elérkeztek növekedésüknek abba a szakaszába, amikor már olyan mennyiségű hálózati erő és tudás van a birtokukban, ami hatással lehet más társadalmi folyamatokra is. Például a munkavégzés, a szórakozás, a kultúra és a művészet területeire is.