Garantálhatja-e az EU, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötendő egyezséget?

Akár már a közeljövőben létrejöhet Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozója, ahol véglegesítenék a kárpátaljai magyar kisebbség jogait garantáló, minap bejelentett megállapodást.

Villámgyorsan tető alá hozta Magyar Péter a magyar–ukrán megállapodást, de a részleteket még homály övezi, és ukrán részről egyelőre nem is kommentálták. A szakértői szintű megegyezés egy 2024-es magyar követeléslistán alapul, amelyet még Szijjártó Péter adott át Kijevnek azzal a kiegészítéssel, hogy „Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett”. Később azonban ezt Szijjártó és maga Orbán Viktor kormányfő is – finoman fogalmazva – jelentősen árnyalta.

A választási kampány és az abban Orbánék által Ukrajnára osztott szerep pedig végképp háttérbe szorított minden tárgyalási és megállapodási lehetőséget. Pedig az ukránok elé tárt tizenegy pontról még 2025-ben is folytak tárgyalások, tavaly ősszel Kijev öt pont törvénytervezetbe foglalt szövegét is megismertette a magyar féllel.

Túl szép, hogy igaz legyen? – így fogadták a kárpátaljai magyarok Magyar Péter bejelentését

Áttörés következett be a magyar–ukrán viszonyban, Magyar Péter miniszterelnök elérte azt, amire a 16 évig hatalmon lévő Orbán-kormány nem volt képes: a jelek szerint sikerült megoldani a két szomszéd vitáját, amely amiatt pattant ki, hogy Ukrajna korlátozta a magyar kisebbség jogait. A kárpátaljai magyarokat meglepte az a keménység, amellyel az új magyar kormányfő kiállt mellettük. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint a hangulat egészen más volt, mint korábban, az ukrán képviselők látványos kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot, s néhány héten belül találkozhat Kárpátalján Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij.

A mostani áttöréshez vezető szakértői tárgyalások májusban indultak, s azokba az ukrajnai kisebbségi magyar képviseleteket is bevonták.

Hozzászólások