Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hirtelen és elkerülhetetlen éghajlati változások egyre növekvő kockázatával kell szembenéznie a világnak a vártnál gyorsabb globális felmelegedés miatt - figyelmeztetett egy nemzetközi tudóscsoport csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmánya.
A szakemberek szerint az óceánok hőmérsékletének növekedése, a tengerszint emelkedése, az extrém éghajlati jelenségek felbukkanása és a sarkvidéki jégtakaró olvadása jóval hamarabb következik be, mint ahogy azt a kutatók néhány évvel ezelőtt megjósolták.
A kutatók által készített 36 oldalas jelentés mintegy 1400 olyan tanulmányt foglal össze, amelyeket egy márciusi klímakonferencián mutattak be Koppenhágában, ahol decemberben kerül majd sor a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény "utódjának" kidolgozását célzó ENSZ-tanácskozásra.
A tanulmány szerint az üvegházhatású gázkibocsátás és az egyéb éghajlatváltozást befolyásoló tényezők már elérték az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (Intergovernmental Panel on Climate Change-IPCC) által meghatározott határvonal legfelsőbb szintjét, vagy annak közelébe értek.
Olvadó jéghegyek, változó időjárás - nincs visszaút? © AP |
A szakértők azonnali lépéseket várnak a politikusoktól, hogy megakadályozzák a globális átlaghőmérséklet több mint két Celsius-fokkal való megemelkedését. "A két Celsius-fokos hőmérséklet emelkedés óriási kihívást fog jelenteni a jelen kor társadalmainak, és valószínűleg az egész évszázad során, valamint azt követően is komoly szociális és környezeti felfordulásokat fog okozni".
Az IPCC szerint - melynek adatai 4-5 évre nyúlnak vissza - ennek megvalósításához az iparosodott nemzeteknek az 1990-es évekhez képest mintegy 25-40 százalékkal kellene csökkenteniük az üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyiségét. A legfrissebb kutatás szerint azonban a kibocsátás azonnali visszaszorítása elengedhetetlen, mivel az említett határvonalak átlépésével visszafordíthatatlanná válik a globális felmelegedés.
A Massachussettsi Műszaki Egyetem éghajlati modelljeinek előrejelzése szerint a megfelelő intézkedések hiányában a Föld felszínének hőmérséklete 5,2 Celsius-fokkal fog növekedni 2100-ig. A koppenhágai jelentést csütörtökön mutatják be a dán miniszterelnöknek Lars Loekke Rasmussennek, a Brüsszelben tartott EU-csúcstalálkozó keretében. A politikus, aki egyben a decemberi ENSZ konferencia házigazdája is lesz, arra kérte a kutatókat, hogy "konkrét javaslatokkal" szolgáljanak majd a döntéshozóknak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.