Úgy döntöttem, lecserélem régi, 22”-es monitoromat. Vásárlási előtti próbálgatásaimat (és természetesen majd végleges döntésemet is) pedig galád módon megosztom olvasóinkkal. Elképzelésem nem sok van: az átlója lehetőleg legyen nagyobb, mint 22” (bár az sem gond, ha az új is 22”-es lesz), legyen szép, legyen olcsó – a szokásos, mindennapi igények. 

Első tesztalanyom egy viszonylag új, 22”-es Samsung monitor – nem árt először attól a gyártótól válogatni, amit már megszoktunk. A bevezetőben említettem már, hogy nekem valahogy mindig egy Samsung „jutott”, sőt van is pár darab a lakásban: Samsung913N (ez még mindig megvan a nappaliban), egyéb régebbi modellek (ezeknek már a típusjelét is elfelejtettem), most pedig egy Samsung2253B a dolgozóasztalon, amit mindennap használok. Nem csoda tehát, hogy érdeklődve csaptam le az új Samsung 2233RZ-re, főleg mivel egy Nvidia 3D szemüveg is járt hozzá (erről már írtunk itt) .

Természetesen legelőször én is a „háromdimenziós” szemüveget akartam kipróbálni (azért van idézőjelben, mert igazából ez nem 3D, az igazi 3D az kérem a hologram, ez inkább sztereószkópia). Sajnos azonban az nVidia szemüveg csak nVidia kártyát támogat, ATI-t nem, ráadásul csak Vistán hajlandó üzemelni – annyit azonban nem ért meg a dolog, hogy egy Vistát is telepítsek.

Csak Vistával, csak Nvidia kártyával... csak.. csak...

Lehet velem vitatkozni, de szerény véleményem szerint az egyik leggonoszabb Windows rendszer a világon, köszönjük, nem kérjük… Különben is, én inkább a monitorra voltam kíváncsi, lássuk!

A tesztkörnyezet tökéletes, mivel a „régi” 2253B mellé be tudom üzemelni a 2233RZ-t, így egyszerre mehet a kettő, ami szubjektív „mérés” ugyan, de én még mindig jobban hiszek az emberi szemnek, mint a fénymérőnek, és különben is, nem a fénymérő fogja bámulni a monitort használat közben, hanem a szemem…

A doboz kibontása után elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a Samsung még mindig szuperegyszerűen szerelhető: a talpat egy kézzel becsavarható kis csavarral erősíthetjük a kijelzőhöz, és készen is vagyunk. A 22”-os monitor, a maga 4,8 kilójával igen könnyűnek mondható (a hasonló paraméterekkel induló, 19”-os LG Flatron M1921A például 5,5kg-ot nyom). 

Bal oldalon a 2233, jobb oldalon régi monitorom - vajon melyiken jobb a fényerő?:-)

A dizájn a szokásos „Samsung fekete”, egymás mellé téve a két monitort, alig látszik különbség a régi 22”-es monitorom és az új között. Érdekes módon, a hivatalos specifikáció szerint, mindkét Samsung fényereje 300.0 cd/m2, azonban egymás mellé téve a kettőt, a 2233B szinte világít a „régi” monitoromhoz képest, pedig mindkettőn az alap beállításokon futott a teszt. A színeltérésnek több oka is lehet: az egyik valószínűleg az, hogy a 2253 sorozat a használat során jelentősen veszít fényerejéből (lehet, hogy túlhajtottam?).

 A 2233 háttérvilágítása egy kicsit ugyan látszik (főleg a kép tetején), de ezt csak akkor fogjuk észrevenni, ha teljesen fekete képet bámulunk, amire a BIOS-t vagy egy éjszaka játszódó horrorfilm megnézését leszámítva nem sok egyéb lehetőségünk lesz, így ez különösebben nem érdekes. Ráadásul ez minden Samsung monitornál így van, minél régebbi az eszköz, annál inkább eltűnik ez a kis hiba. 

Játék közben nem fogjuk érezni a 120 hz-es frissítést.

A fényerő tehát szuper az új Samsungon, amivel azonban igazán domborít, az a 120 Hz-es képfrissítés – a hivatalos specifikáció szerint, mint minden monitor, ez is 75 Hz-et „tud”, azonban a régi Samsungoktól eltérően, itt már felsrófolhatjuk a meghajtóprogramban 120 Hz-re a képfrissítést. Ez persze még nem „igazi” 120 Hz, de engem, átlagfelhasználót ez nem érdekel. Ami a lényeg: a különbség határozottan látszik: egymás mellé téve a 75 Hz-en ketyegő régi és a „duplázott-emulált” 120 Hz-es új monitort, a különbség egyértelmű. Sokkal jobban kíméli a szemet, minden „simábbnak” tűnik rajta, elég, ha megfogunk egy Windows ablakot és elkezdjük „rángatni”, máris látjuk, miért is érdemes beállítani ezt a magas képfrissítést.

Bár az OSD lassan tíz éve ugyanolyan (ez mondjuk nem baj, sőt..), a kezelőgombokat ezúttal a monitor oldalára helyezte a Samsung, ami igen jó ötlet volt. A régebbi sorozatoknál a káva alatt voltak a gombok (ami egy rémálom, hiszen alig lehet megtalálni, főleg sötétben), a 2233-ban viszont már a monitor jobb oldalára kerültek. Ez tökéletes, hiszen a LED nem világít a szemükbe, sötétben is egyszerűen megtalálhatók (akár csukott szemmel is), és nem csúfítják az eszköz megjelenítését. A 2233 szemből nézve teljesen csupasz, sehol egy gomb vagy kapcsoló, ami elrontaná az összképet.

A megnövelt fényerő jó  dolog (bár pár hónap használat után már nem lesz ilyen csili-vili), a 120 Hz-es frissítés pedig kifejezetten kellemes a szemnek, de mivel ez a monitor is 22”-es, és az is ekkora, amit most használok, valószínűleg nem lesz vásárlás a dologból. Persze a 2233-on van egy matrica, hogy „NVision 3D ready”, de amíg csak Vistával és csak nVidia kártyával működik, addig ez a kis bónusz (a kis bónusz, azaz a szemüveg külön ötvenezer forint lenne) nem igazán kelti fel az érdeklődésemet.

Paramétereit tekintve a 2233 szinte ugyanaz, mint az előző sorozat: 517 mm/421 mm/209 mm, 4,8 kg, 1680x1050 felbontás, 5ms válaszidő. Az oldalra helyezett kezelőgombok szuperek, és mint minden Samsung monitor, a 2233 is remekül mutat az asztalon. Ha valakinek régebbi, sőt kisebb (17”, 19”) monitora van, és cserélni akar, akkor nagyon jó választás lehet a SyncMaster 2233RZ. Sőt ha van olyan felhasználó a világon, aki megfelel az nVidia szemüveg által támasztott követelményeknek (Vista, és Geforce 8-as vagy nagyobb sorozat), akkor a hozzáadott szemüveg jópofa kis plusz lehet. Igaz, a monitor nem a legolcsóbb a kategóriájában, az ára nyolcvanezer forint körül mozog.