Olasz kutatóknak most patkányokon sikerült felfedezniük, hogy miért felejtjük el nehezebben félelmekkel teli élményeinket a kor előrehaladtával. A pisai idegtudományi intézet kutatói vizsgálataik során az amigdala nevű agyterületre összpontosítottak, amely az érzelmek, többek között a félelem feldolgozásának központja. E régióban a patkányok fejlődése során hálózat alakult ki azok körül az idegsejtek körül, amelyek az agyterületre bejövő ingereket tompítják. Amikor a kutatók eltávolították ezt az úgynevezett perineuronális hálót, az idősebb patkányok is éppúgy ki tudták törölni traumás élményeiket, mint a fiatalok - közölte a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása a Science című folyóiratban megjelent beszámolót ismertetve. A kutatók arra következtetnek eredményeikből, hogy az ilyen tapasztalatok törlésére való mechanizmus nem vész el a korral, hanem az emlékeket a perineuronális háló védi. A felismerés lehetővé tehetné a jövőben a szorongásos zavarok vagy a poszttraumás stressz zavar (PTSD) újfajta kezelését.
A felnőttek agyába mélyen bevésődnek a traumák
A gyerekekkel ellentétben, akik megfelelő védőmechanizmussal rendelkeznek, a felnőttek agyában megmarad a traumák emléke.

Hét kiló jég, tízezer kalória és katarzis: így lettem ironman tizenegyedszer
Dobszay János: A köztársaság nagypapakorú államfője végre rátalált a hangjára
„Mennyire kell politikai analfabétának lenni?” – Török Gábor reagált Sulyok fiataloknak küldött üzenetére
Mi a gond azzal, ha Post Malone sörözik a legtöbbet a Szigeten?
63 évet él egészségesen az átlagos magyar
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében
The Washington Post: Politikai okokból vizezték fel az amerikai külügy országjelentéseit
Orbán: Egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, de nem érdekünk
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A béke, amelynek Moszkva aligha örül: hogyan zárta le konfliktusát Örményország és Azerbajdzsán?
Orbán Hatvanpusztáról: „Ez mind szamárság!”
Hadházy újabb hatvanpusztai vasajtóról posztolt, óvóhelyet sejt mögötte
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.