Edwin Donovan, a biztonsági szolgálat szóvivője nem nevezte meg az "elkövetőt", és azt sem árulta el, hová valósi, egyben közölte, nem emelnek vádat sem a gyerek, sem szülei ellen. A titkosszolgálat ügynökei találkoztak a gyerekkel és a szülőkkel; megállapították, hogy nem volt szó az elnök elleni merénylet szándékáról. "Az ügy lezárva" - közölte Donovan szóvivő, aki tévedésként jellemezte az esetet.
A Facebook népszerű közösségi portálon szombaton helyezték el azt a kérdést, hogy "Meg kell-e ölni Obamát?". A honlap látogatói a nem, a talán, az igen, illetve az igen, ha ront az egészségügyi ellátásomon válaszlehetőségek közül választhattak, és már több százan leadták voksukat, amikor a Facebook üzemeltetői, miután riasztották őket, eltávolították az oldalról a felmérést.
Az Obama "megöléséről" kezdeményezett szavazás ügyében a titkosszolgálat azonnal nyomozást kezdett, mint a szolgálat korábban közölte, minden fenyegetés esetében így járnak el. Barry Schnitt, a Facebook szóvivője néhány napja elmondta, hogy a felmérést egy ártalmatlannak gondolt alkalmazás segítségével, egy "magányos" felhasználó töltötte fel az oldalra.
Egy gyerek kérdezte, hogy Obama elnököt meg kell-e ölni
Kiderült, hogy egy gyerek kezdeményezett a hét végén internetes közvélemény-kutatást arról, hogy Barack Obama amerikai elnököt meg kell-e ölni - közölte az elnök biztonságára felügyelő titkosszolgálat csütörtökön.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.