Ökológiailábnyom-számítások: „ön úgy él, mintha 2,97 Földünk lenne"

A használt papír zsebkendőt a szemetesbe dobd, ne a vécébe húzd le sok vízzel, az újságot oszd meg a szomszédokkal, hogy kevesebb papír fogyjon, és termeld meg magad a saját zöldségedet, gyümölcsödet! Ha e tanácsok iskolásnak tűnnek, az nem véletlen: valóban tanórákra ajánlják az interneten magyarul is megtalálható efféle környezetvédelmi javallatokat, amelyek célja az úgynevezett ökológiai lábnyom csökkentése. Ez a hektárban meghatározott területmérték a Földnek azt az elképzelt darabját jelenti, amelyen egy ember – vagy egy város, egy ország – éves fogyasztása megtermelhető, és az ezzel járó szemét eltüntethető.

HVG

Az interneten ma már bárki – akár magyarul is – kiszámíthatja személyes „lábnyomát”. A HVG szúrópróbája szerint azonban a különböző kalkulátorok igencsak eltérő adatokat kérnek a környezetvédelem elkötelezettjeitől, ráadásul az adatvétel különbözőségével már nem feltétlenül indokolható eltérésekkel hozzák ki az eredményt. A vége amúgy általában olyasmi, hogy „ön úgy él, mintha 2,97 Földünk lenne, pedig csak egy van”. A tesztek bizonytalanságát már a kérdésfeltevés általánossága is jelzi, hiszen elég nehéz pontosan megállapítani, hogy például valaki az átlagembernél kevesebbet eszik- vagy szemetel-e. Igaz, az internetes kalkulátorok csak figyelemfelkeltésre szolgálnak; a tudományosnak mondott számítások pontosabb adatok, és becslések alapján készülnek.

Az ökológiai lábnyom fogalmát William Rees kanadai ökológusprofesszor alkotta meg az 1990-es évek elején, a számítás módszertanát pedig a svájci születésű Mathis Wackernagel dolgozta ki a Reesnek írt doktori disszertációjában. 1995-ben aztán közös kötettel rukkoltak elő Ökológiai lábnyomunk – Az emberi hatás mérséklése a Földön címmel. „Wackernagel és Rees statisztikai módszerekkel meghatározták az egyes természeti erőforrások, erdők, édes- és sós vizek, legelők, szántók biológiai kapacitását, hektárban kifejezve” – magyarázza a héten kezdődött koppenhágai klímacsúcs kapcsán is előszeretettel emlegetett ökológiai lábnyom elvi alapjait Dallos György, a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi fiókszervezetének szakértője. E szerint a fogyasztói javak előállításában egy hektárnyi szántóföld 2,6 globális hektárnak (gha) felel meg, a legelők szorzója 0,5, a tengereké pedig 0,4. Így becsülhető meg a Föld úgynevezett biokapacitása. Ez most 11,9 milliárd globális hektár, ennek kell fedeznie a 6,6 milliárd ember fogyasztását.

„A fogyasztás megállapításához szintén a globális adatbázisokból származnak a nemzeti szintű információk” – folytatja Dallos. A lábnyomszámító algoritmusok figyelembe veszik az élelmiszerek előállításához szükséges szántó-, legelő- és vízterület nagyságát és nem utolsósorban a termelőtől a fogyasztóig való szállítás, kereskedelem során kibocsátott káros anyagok mennyiségét, vagyis hogy hány hektárnyi zöldfelület, mindenekelőtt erdő kell az útközben kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez.

HVG

A jórészt elméleti kalkulációhoz Rees és Wackernagel az ENSZ statisztikáit használta fel. „Ezek persze makroadatok. Egyénekre vagy vállalatokra vonatkozó számítási irányelvek még nem léteznek” – fűzi hozzá a szakértő. Mindenesetre a teóriából levezetett számítások szerint egy átlagos Föld-lakó ökológiai lábnyoma már 2,6 gha – vagyis nagyobb, mint az egy főre jutó biokapacitás. „Az emberiség valamikor az 1980-as évek közepén kezdett tovább nyújtózni, mint ameddig a takarója ér” – idézi fel internetes naplójában a New York-i egyetemen oktató Bognár Gergely bioetikus, hozzátéve, hogy a lábnyomszámítások szerinti deficit olyan környezeti ártalmakban jelentkezik, mint például a vízhiány, a talajerózió, az elsivatagosodás, a legelők kimerülése. Nem minden ország egyformán szerencsés: egy kanadai átlagpolgár éves fogyasztása 5,8 gha ökolábnyomot hagy maga után, de megengedheti magának, mert hatalmas országának biokapacitása 17,1. A szingapúriaknak viszont a maguk 4,5-ös méretével szinte nincs hová lépniük: a városállam számított biokapacitása nulla. Ami egyúttal azt is mutatja, hogy a világméretű deficit mellett egyes országok exportálják, mások importálják biokapacitásuk egy részét.

Azt a jelenleg a Global Footprint Network nevű, a lábnyomadatokat folyamatosan frissítő szervezetet vezető Wackernagel is elismeri, hogy az ekképpen kalkulált ökológiai mérőszám inkább csak tendenciákról tudósít, és leginkább a makrogazdasági mutatókhoz hasonlítható. A mutató megbízhatóságáról tudományos viták is folynak – például arról a kétségkívül fogós kérdésről, hogy mennyi szén-dioxid semlegesítéséhez mennyi erdő kell. A Footprint Network lényegében azzal válaszol a kifogásokra, hogy ha a mértékről lehet is vitatkozni, az emberiség mindenképpen a kelleténél többet vesz már ki a Föld tartalékaiból, így a lábnyomszámítás hasznos iránymutató a politikai döntésekhez.

Ami az önkormányzatok és kormányok számára készült előrejelzéseket illeti – vélekedett a HVG által megkérdezett Bognár –, azok nem kevésbé pontosak, mint például a GDP számai. Sőt ezekben sokkal több adatot vesznek figyelembe, mint a GDP-számításnál, hogy a hagyományos mérőszámoknál pontosabb képet adjanak egy ország vagy város működésének fenntarthatóságáról.

A fő cél nem is a nagyközönség, hanem a döntéshozók megnyerése – erősítette meg nemrég egy New York-i előadásában Wackernagel. Az a fontos, hogy a politikusok az ökológiai lehetőségekkel összhangban állítsák országukat növekedési pályára. Tanácsadó cégek – köztük olyanok, amelyek az említett személyi lábnyomkalkulátorokkal is reklámozzák magukat az interneten – ehhez készséggel adnak (el) tanulmányokat. London vezetői például már 2002-ben kezükbe vehették a Best Foot Forward (magyarul: a legjobb lábbal előre) lábnyomelemző cég vaskos tanulmányát, amelyből kiderült, hogy minden egyes londoni lábnyoma – akkor – 6,6 gha volt. Nem csoda: a fogyasztásra szánt víz 28 százaléka elszivárogva pocsékba ment, az utaskilométerek 69 százalékát autóval tették meg. Képzeljük el – világították meg az ökológiai lábnyom jelentőségét a szerzők –, hogy ha Londont hatalmas üvegharanggal fednénk be, mekkorának kellene lennie, hogy az alatta lévő terület valóban ellássa a fővárost. Kétszer akkorának, mint egész Nagy-Britannia.

A komoly megrendelésekre készült elemzések mellett ellenőrizhetetlen, de annál meghökkentőbb számítások is napvilágot látnak. Októberi hír szerint megjelent két új-zélandi építész, Robert és Brenda Vale könyve Itt az ideje megenni a kutyát címmel. E szerint például egy középtermetű kutya ökológiai lábnyoma akkora, mint egy évi tízezer kilométert futó nagy terepjáróé (0,84 gha), ugyanakkor egy hörcsög feleannyi (0,014 gha) környezeti ártalmat okoz, mint egy plazmatévé.