A Mindszenty Józsefnek az Egyesült Államok budapesti követségén töltött tizenöt évéről előadást tartó Balogh Margit egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának igazgatónője szerint az Egyesült Államok történetében ez az egyetlen eset, hogy az ország egyik külképviseletén egy bíboros menedéket kérjen, majd ott éljen másfél évtizedet. Diplomácia és egyház – Mindszenty József a magyar-amerikai kapcsolatok szövevényében című előadásában Balogh azt mondta: nem véletlenül akadt meg Mindszenty boldoggá avatási eljárása, ugyanis az egyetemes egyház nem szereti, ha valakinek a pályáját annyira a nemzeti szempontok határozzák meg, mint Mindszentyét. A szakember úgy fogalmazott: 1956. november 4-én reggel az esztergomi érsek „nehéz dilemma előtt” állt: kérjen-e menedéket és ha igen, akkor hol. Mindszenty ugyanis „nem föltétlenül akart menedéket kérni”.

Az Egyesült Államok követsége ellen szólt az ország protestáns dominanciája. Mellette viszont, hogy az volt az éppen a Parlamentben tartózkodó Mindszentyhez a legközelebb. A bíboros emellett azt remélte, hogy ha a Szabadság téren lel menedékre, befolyásolni tudja az Egyesült Államok Magyarország-politikáját. Két órával azelőtt, hogy az idősödő főpap kopogtatott volna a követség kapuján, megérkezett az utasítás Washingtonból, hogy amennyiben Mindszenty menedéket – nem menedékjogot, mert azt az Egyesült Államok jogrendszere nem ismeri – kér, akkor azt a követség adja meg neki.

Mindszenty egy szál reverendában érkezett a követségre. A normális életföltételeken fölül annyi luxust kapott, hogy ellátták szivarral. Az előadásból kiderült: Mindszenty „termelte a leveleket a követségen”. Csak az elnököknek hetvenötöt írt tizenöt év alatt; ezek közül kettőre kapott választ: 1961-ben John Kennedytől és tíz évvel később Richard Nixontól. Emellett levelezett a családjával és Rómával is. 1956. november 8-án kelt levelében például azt javasolta az ENSZ-főtitkárnak, hogy az ENSZ-csapatok vonuljanak be Budapestre.

A KGB – hangsúlyozta Balogh – megpróbálta kicsalogatni a követségről Mindszentyt, az Egyesült Államok pedig szerette volna evakuálni őt, de Mindszentynek ekkor még esze ágában sem volt kitenni a lábát az épületből, mert, úgymond, „neki a népe mellett a helye”.

1957 márciusában a Kádár-kormány deklarálta, hogy életfogytiglani fegyházzal díjazza, ha az esztergomi érsek kilép a nagykövetség ajtaján. 1958 októberében meghalt XII. Pius pápa. Mint bíborosnak, Mindszentynek a pápaválasztó konklávén lett volna a helye, azonban a magyar állam nem engedte ki Rómába: ő lett a magyar kormány részéről az Egyesült Államok és Magyarország közti kapcsolatok egyik aduja.

A hatvanas években a világ lassan elkezdte elfelejteni az idősödő főpapot. Mindszenty ezt érzékelve szeretett volna kimenni a követségségről, de a kérdés diplomáciai megoldásán fáradozó Vatikán lebeszélte erről. Bár Mindszenty nem értett egyet a Szentszék javaslatával, nem kívánt ellenszegülni a pápának.

Ezzel párhuzamosan észrevehető – hangsúlyozta Balogh –, hogy Mindszenty levelei egyre keményebbek lettek: 1965-ben például azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy – akárcsak Vietnamba –, Magyarországra is vonuljon be.

Balogh Margitot egyebek mellett arról kérdeztük, mit értett azalatt, hogy „nem véletlenül akadt meg Mindszenty boldoggá avatási eljárása”. Az egyháztörténész hangsúlyozta: ez részéről „személyes vélemény”. 1994-ben indult meg az eljárás, ami általában „tizennégy-tizenöt év alatt be szokott fejeződni”. Egyfelől a Mindszentyvel kapcsolatos és a boldoggá avatáshoz átnézendő iratanyag rendkívüli mennyisége lassítja a folyamatot, másfelől azonban – derült ki az igazgatónő szavaiból – Rómára nem jellemző az ügyek elkapkodása: Margit halála és szentté avatása között majdnem nyolcszáz év telt el. (Igaz, hogy a boldoggá avatása már halála után hat évvel, 1276-ban megtörtént – a szerk.) Tekintettel arra, hogy Mindszenty ugyan mártír, de nem vértanú, csodát kell mutatni a boldoggá avatáshoz. Portálunk kérdésére, hogy Mindszenty boldoggá avatása érdekében milyen csodákat terjesztettek be, Balogh úgy felelt: „Ez titkos. […] Olvastam, hogy […] Mensáros László színművész úgy nyilatkozott anno […]: Mariazellben, Mindszenty sírjánál gyógyult meg. […] Amikor pedig hazahozták Mindszenty hamvait és fölnyitották a sírt […], a sajtó szerint a test épségben volt a sírban. A balzsamozáshoz nemcsak a szovjet elvtársak értenek.”

Mindszenty leveleivel kapcsolatban a szakember megjegyezte: Magyarország prímásaként a hatvanas években, a követségen írt leveleiben Mindszenty többször is el akarta helyezni magát a magyar közjogban. Ennek előzménye, hogy 1945-ös kinevezésekor önmagát Magyarország első közjogi méltóságának tekintette. Egy Mindszentyvel a követségen tárgyaló egyesült államokbeli diplomata visszaemlékezése szerint 1964-ben a bíborost mélyen fölháborította, hogy „egyáltalán leülnek ezzel a hitszegő, álnok Kádárral tárgyalni” – idézte a Mindszentyt idéző diplomatát Balogh.

A diplomata szerint a főpap úgy folytatta: „Én a népnek nemcsak szellemi vezére vagyok, hanem politikai vezére is.” Balogh hangsúlyozta: számos amerikai diplomáciai irat tanúskodik arról, hogy „a leveleit 1964-ig hercegprímásként aláíró Mindszenty magát az első számú alkotmányjogi tényezőnek tekintette”, s finoman úgy folytatta: „más történelemszemlélet élt Mindszentyben, mint amerre a világ haladt”.

Balogh egyetértett a hvg.hu feltevésével, hogy amennyiben a hatvanas évek közepén az Egyesült Államok számára egyre inkább nyűggé váló, akkor már hetvenen jóval túljáró Mindszenty meghalt volna a nagykövetségen, az amerikaiak megkönnyebbültek volna. „Nagyon sokan fölsóhajtottak volna. 1965-ben életveszélyes állapotban volt: kiújult a börtönben szerzett tuberkulózisa, gyomorbántalmai is voltak, ráadásul a lábujja is begennyesedett. Mind az MSZMP Központi Bizottsága, mind az Egyesült Államok latolgatta, hogy mi történik, ha bekövetkezik a halála.” Szülőfalujába, Csehimindszentre tervezték a temetést, ugyanakkor a magyar pártvezetés attól félt, hogy a sír zarándokhellyé válik. Balogh szerint „az ördög tudja”, hogy a magyar vezetés őrizetbe vette volna-e Mindszentyt, ha ekkor kilép a nagykövetség ajtaján: 1964 őszén létrejött egy részleges megállapodás a Vatikán és a Kádár-kormány között, ennek ellenére a követségről nem merték kórházba szállítani Mindszentyt, úgyhogy kórházi fölszereléseket vittek az épületbe.

Arról Balogh nem tud, hogy a problémát megoldandó fölmerült-e a CIA részéről a súlyosan beteg Mindszenty meggyilkolása. „Erre utaló dokumentummal nem találkoztam” – közölte. A Nyugatra történő titkos evakuálás gondolata fölmerült, Mindszenty azonban – ahogy ezt Balogh az előadásában is elmondta – nem volt erre hajlandó. Az esztergomi érsek – nehogy kiengedjék – nyilvánvalóan nem teljesülő föltételeket szabott a távozásához: például a vallás és a hitoktatás teljes szabadságát követelte a magyar kormánytól, valamint azt, hogy engedjék szabadon az összes, még börtönben lévő papot, továbbá, hogy az 1956-ban Szibériába deportált magyarok térhessenek vissza Magyarországra.

Az igazgatónő hangsúlyozta: Mindszenty akkor lett hajlandó beleegyezni abba, hogy elhagyja a követséget, amikor – a hatvanas évek második felében – föladta azt az álláspontját, hogy e lépése „a saját életművének nevetségessé tétele és népe elárulása lenne”. Lassan elfogadta, hogy a világ kezdte elfelejteni őt. Azt írta a pápának: magára veszi az emigráció terhét, ami élete legnagyobb áldozata lesz.

Szegő Péter