Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az új médiatörvény egyik passzusa akadályozná a két országos kereskedelmi csatorna fizetőssé tételét, legalábbis egy időre.
A nyilvánosságra hozott jogszabálytervezet kimondaná: az analóg földi terjesztésű, országos televízió szolgáltatója a digitális átállásig médiaszolgáltatásáért programdíjat (műsordíjat) nem kérhet, írja a Médiapiac. Ezzel a jövő év második feléig nyerhetnének időt a két csatornával szemben, amelyek nemrégiben jelentették be: ugyan indulásukkor egyoldalú vállalást tettek, hogy ingyen adják át a kábelszolgáltatóknak a műsort, de most inkább átállnak a fizetős modellre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.