Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A mesterséges intelligencia kutatások részét képező szoftver egy adott szöveget a stílus és a szóválasztás szerint...
A mesterséges intelligencia kutatások részét képező szoftver egy adott szöveget a stílus és a szóválasztás szerint elemez, és ezek alapján más szövegekről is képes eldönteni, hogy az adott stílus szerepel-e a "stílusminták" között.
A Biblia esetében a szoftverrel azokat a szövegrészeket vizsgálják, amelyekről a kutatók korábban is feltételezték, hogy azonos szerző jegyezte le, majd az elemzést kiterjesztették azokra a versekre is, amelyeket ketten írhattak le.
Ilyen például Ézsaiás próféta könyve, amelyről korábban is sejtették, hogy két szerző munkájáról van szó. A kutatók korábban a 39. verset nevezték meg határvonalnak, a szoftver viszont a 33. versnél vélte fölfedezni a változást. Az elemzésekből vallást is érintő következtetéseket nem kívánnak leszűrni a programozók.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.