szerző:
MTI

Vadorzók tevékenysége miatt kihalt a jávai orrszarvú Vietnamban - jelentette be a Természetvédelmi Világalap (WWF).

A szervezet szerint ezzel a fajnak már csak alig ötven képviselője maradt, ezek a példányok az Indonéziához tartozó Jáva szigetén élnek egy nemzeti parkban.

A vadorzók mellett a vietnami hatóságokat is felelősség terheli a súlyosan veszélyeztetett orrszarvúnak az ázsiai szárazföldről való eltűnésében - közölte a WWF hétfőn. A délkelet-ázsiai országnak a biológiai sokféleség megőrzésére tett fáradozásai nem elegendők, és ez igaz más veszélyeztetett állatokra, így a tigrisekre, az ázsiai elefántokra és a sziámi krokodilokra nézve is.

A kép még 2004-ben készült az utolsó vietnámi orrszarvúról
©

A Vietnamban élő utolsó jávai orrszarvút 2010 áprilisában ejtették el orvvadászok. Az állat teteme lövedékek okozta sebesülések nyomait mutatta, az orrszarvúnak hiányzott a tülke. Mindeddig azonban nem volt egyértelmű, hogy az akkoriban begyűjtött ürülékminták attól az állattól vagy esetleg egy másiktól származtak. Mostanra viszont génelemzések megerősítették, hogy az elejtett példányé voltak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Grúziában új messiást várnak

Grúziában új messiást várnak

Doku360: "Kizárt dolog volt, hogy nem mi leszünk a mindent vivők"

Doku360: "Kizárt dolog volt, hogy nem mi leszünk a mindent vivők"

Szlovén wellnesskomplexumot vett a magyar állam 9 millió euróért

Szlovén wellnesskomplexumot vett a magyar állam 9 millió euróért

Távozik az Operettszínház ügyvezető igazgatója

Távozik az Operettszínház ügyvezető igazgatója

Megvan Macron jelöltje a párizsi polgármesteri posztra

Megvan Macron jelöltje a párizsi polgármesteri posztra

Mark Zuckerberg: Nem a közösségi média a társadalmi megosztottság okozója

Mark Zuckerberg: Nem a közösségi média a társadalmi megosztottság okozója