Még a magyar korona felajánlásával sem sikerült Kossuthéknak eltántorítaniuk az orosz birodalmat Ausztria oldaláról. Az 1849 nyarán érkezett „segélycsapatok” mellett a magyar és az osztrák haderő is eltörpült.
„Ne hagyd magad az osztrákok által befolyásoltatni, nyugodtan mérlegeld a siker valamennyi előfeltételét, s akkor aztán Isten nevében, orosz módra, gyorsan csapj le ellenségeinkre. Ne kíméld a csőcseléket” – I. Miklós cár e sorai pecsételték meg a magyar forradalom és szabadságharc sorsát. A levél címzettje az osztrákok megsegítésére induló seregek főparancsnokává kiszemelt Ivan Fjodorovics Paszkevics, korábbi diadalai alapján Jereván grófja és Varsó hercege volt.
Ezt követően, 1849. május 9-én a cár kiáltványban, a nagyvilággal is tudatta elhatározását: „Az osztrák császár azon kéréssel járult hozzánk, hogy közös ellenségünk ellen őt segítenénk. Mi nem tagadtuk meg a kérelmet (...) Oroszország teljesíteni fogja szent hivatását.” A hadjáratról az orosz közemberek is hasonló szellemben, habár kevésbé fennkölten gondolkodtak – derül ki Rosonczy Ildikó történész kutatásaiból. Egy orosz kiskatona szerint azért jöttek, „hogy kihúzzuk a sárból a németet. A fülénél fogva, jelentem alássan.”
Valami ilyesmi lebeghetett Ludwig von Welden báró, császári-királyi táborszernagy lelki szemei előtt is, amikor 1849 márciusában ekként érvelt a keleti impérium bevonása ellen: „ha Oroszország segítségét az osztrák kormány maga kéri, úgy ez az utóbbi teljes erkölcsi vereségét, tehetetlenségének nyílt bevallását jelentené egész Európa előtt”. További osztrák félelem volt, hogy a cári haderők jelenléte erősítheti a Monarchiában élő szláv népek öntudatát. Ám miután a tavaszi hadjárat során a magyar honvédsereg visszafoglalta Erdélyt, a Délvidéket, felszabadította az ostromlott Komáromot és a fővárost is, sőt már-már Bécset veszélyeztette, a császáriak nem láttak más lehetőséget a birodalom megmentésére.
Az oroszok hajlandóságának egyik oka állítólag az volt, hogy a cár úgy értesült: Bem tábornok be akar törni Bukovinába. Akárhogyan is, abban egyetértenek a történészek, hogy I. Miklós már várta az osztrák felkérést, nem kis részben azért, mert a honvédseregben az 1830–1831. évi lengyelországi felkelés résztvevői is harcoltak. „A magyarok soraiban tekintélyes létszámú lengyel menekült küzdött, közülük néhányan, mint Bem és Dembinski, nagy hírnévnek örvendtek, és önálló hadtestet vezényeltek; azt hirdették, hogy a magyarok édestestvérei a lengyeleknek, hogy Magyarország és Lengyelország sorsa szorosan összekapcsolódik, s hogy a függetlenségükért harcoló magyarok győzelmét követi az utóbbiak felszabadítása” – foglalta össze az orosz félelmeket a háborúban az egyik hadtest vezérkari főnökeként szolgáló Artur Adamovics Nyepokojcsickij magyarul 1999-ben, Az erdélyi hadjárat orosz szemmel címmel megjelent könyvében. Fontos szempontja volt a cárnak az is, hogy Ausztria volt a nyugatról érkező forradalmi hullám legbiztosabb védőgátja, egyszersmind a veszélyes nagynémet egység kerékkötője. Azon sincs mit csodálkozni, hogy a törvényes uralkodókhoz való hűséget első számú értéknek tartotta – ez magyarázza, hogy az ugyancsak a magyarok ellen, de a Habsburgokat megkerülve a segítségét kérő horvát, szerb és szlovák küldöttségeket I. Miklós sorra elutasította.
A kortársak közül sokan hitték, hogy az orosz beavatkozást a trónfosztást deklaráló 1849. áprilisi Függetlenségi Nyilatkozat provokálta ki. Görgey Artúr is így vélte, ezért rendült meg bizalma a nemzetközi helyzetet szerinte túlzottan optimistán látó Kossuthban. Valójában amire a trónfosztás híre Bécsbe ért, már megtörtént a segítségkérés. A történet e mozzanata egyébként feltűnően hasonlít az 1956-os forradalom leverésére – azzal kapcsolatban szintén sokáig élt a feltételezés, hogy a november 1-jei semlegességi nyilatkozat váltotta ki a szovjet beavatkozást, holott az intervencióról szóló döntés már korábban megszületett.
A magyarok amúgy a szabadságharc kezdete óta tartottak attól, hogy az oroszok közbeavatkozhatnak. Legalábbis Apponyi György magyar főkancellár – aki egy évvel később már egy bécsi főúri ellenforradalmi csoport élén állt – erre már a márciusi forradalom idején figyelmeztette Széchenyit. A Batthyány-kormány pedig az év folyamán aggodalommal figyelte az Erdéllyel határos román fejedelemségek orosz megszállását, de bízott abban, hogy a britek és a franciák határozottan fellépnének az ellen, ha a cár még erőteljesebben próbálná megvetni a lábát Kelet-Európában.
Történészek máig nem jutottak dűlőre abban a kérdésben sem, hogy képes lett volna-e Ausztria – például Itáliában állomásozó csapatai átvezénylésével – egyedül is legyűrni a magyar „lázadókat”. Az biztos, hogy két európai nagyhatalom ellen a honvédseregnek esélye sem volt. Miután világossá vált, hogy Anglia sem áll ki a magyar szabadságharc mellett – akkor még London is az európai erőegyensúly fontos elemének tartotta a Habsburg Birodalmat –, a magyar kormány mindent egy lapra feltéve meghökkentő ajánlattal próbált különalkut kicsikarni Oroszországtól. Már 1849 elején felmerült az ötlet – állítólag Kossuth fejében –, hogy a magyar koronát a Romanov-dinasztia valamely tagjának, például Konstantin nagyhercegnek, a cár második fiának ajánlanák. A minisztertanács augusztus 10-ei ülésén – mindössze három nappal a Világos melletti fegyverletétel előtt – határozat született erről. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy az ország az 1848-as alkotmány alapján független állam maradhasson.
A cár nevetségesnek minősítette a „Kosztyával kapcsolatos ötletet”, akárcsak azt, hogy a magyarok kizárólag orosz csapatok előtt tehessék le a fegyvert. „A magyaroknak azt a hóbortos kívánságát, hogy a várakat egyedül nekünk adhassák át, oktalanságnak, a józan politikával ellentétesnek tartom. Az erődítményeket előbb vagy utóbb át kell adniuk, mégpedig törvényes uralkodójuknak és senki másnak; fenyegetésük, hogy a levegőbe röpítik magukat, egyszerűen nevetséges, ha meg komoly, annál jobb, ennyivel is kevesebb gazember lesz a világon” – írta Damjanich aradi fenyegetőzésére utalva. „Rüdiger tábornok pedig már a kormányhatározat előtti napon azt közölte a magyar követekkel, hogy az oroszok harcolni jöttek Magyarországra, tárgyalás ügyében forduljanak az osztrákokhoz” – mondja Hermann Róbert történész. Paszkevics ugyanakkor nagylelkűséget és megbocsátást kért Julius von Haynautól a magyar hadifoglyok számára. Sőt I. Miklós cár a világosi fegyverletétel hírével fiát, Sándor trónörököst küldte Bécsbe, hogy rábírja az ifjú Ferenc Józsefet: gyakoroljon kegyelmet, „az uralkodói jogok legszebbikét”.
„Lám, hogy elsötétült a magyarok holdja, de a mienk, az orosz, a másik oldalon ugyancsak fénylik” – mondogatták Beregszászban az elégedetten hazatérő orosz katonák az 1849. szeptember 2-ai teljes holdfogyatkozást látva. Kevés vigaszt jelenthetett a honvédeknek, hogy hamarosan „a muszkák” sem találták olyan fényesnek akciójukat. Egy orosz katona a számára rokonszenves, fogságba esett magyar tisztekről évtizedekkel később ekképp írt: „megjósolták, hogy amikor Ausztriát kisegítettük a bajból, keblünkön kígyót melengettünk, mely később meg fog marni. Az 1853–1856 és 1877–1878 közötti évek igazolták jóslataikat.” A krími, illetve az orosz–török háborúban ugyanis Ausztria már hűvös ellenségességgel foglalt állást korábbi megmentőjével szemben. 1914-ben pedig az oroszok – mindkét birodalom számára végzetes módon – fegyveresen is szembekerültek Ferenc József császárral, akit 65 évvel korábban még ők „húztak ki a sárból”.
SCHWEITZER ANDRÁS
Miért vett meg egy nagy múltú, de veszteséges üzletláncot? Mit kellene csinálni ahhoz, hogy ne legyen méregdrága egy croissant? Mi a legnagyobb baj azzal, hogy a Balatonon még mindig ugyanúgy sütik a lángost? És miért nem érdemes mindenkinek akciózni a tejfölt? Andrejszki Richárddal, a Chef Market tulajdonosával beszélgettünk annak kapcsán, hogy cége a Culinaris új tulajdonosa lett.
A bejelentés hírére beszakadt az olaj ára.
Izrael vezetősége kemény válaszcsapásra szólította fel a hadsereget Teherán ellen.
Oroszország sorra veszti el szövetségeseit.
2029-től csak nonprofit cég végezheti a visszaváltási díjas rendszerek üzemeltetését. De van egy kiskapu.
Egyesével hívták be a munkásokat hétfőn, tömött sorokban várták a sorsukat vasmű bejárata előtt.
