A patinás oktatási intézmény a felvilágosodás jeles alakjának írásaival indítja négyezer oldalas online gyűjteményét, amelyben a tervek szerint többek közt Charles Darwin kéziratai követik majd Newton gondolatait.Isaac Newton dokumentumai közül már korábban is került fel több az internetre - a The Newton Project nevű projektben a tudós mintegy 130 írása teljes egészében olvasható a Sussexi Egyetem jóvoltából.A cambridge-i kezdeményezés részeként Newton irományai a jegyzetekkel, hivatkozásokkal együtt, sokkal szélesebb közönséget megcélozva kerülnek a nyilvánosság elé - hangoztatta az egyetem.
Digitalizálták Newton kéziratait
Isaac Newton csaknem valamennyi kéziratát elérhetővé teszi az interneten a Cambridge-i Egyetem.
A szemet gyönyörködtető török szárnyalásról kiderült, hogy ócska piramisjáték
Akár el is vesztheti feltörekvő piaci státuszát Törökország a hatalmas vagyonkezelői fiaskó miatt, amely közel félmillió károsultnak több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott.
Lesz-e Orbán Viktornak „Elba-pillanata”?
A történelmi analógiák arra tanítanak bennünket, hogy a karizmatikus vezetők gyakran éppen akkor tűnnek a legerősebbnek, amikor tekintélyük már erodálódni kezd.