Balkanizálódik az internet?

Márciusban több ezren órákig internetkapcsolat nélkül maradtak Grúziában és Örményországban, miután egy 75 éves asszony Tbiliszi közelében kiásott a földből egy optikai kábelt, hogy fémhulladékként értékesítse. Ez talán még az év eleji közel-keleti internetlekapcsolásoknál is jobban szemlélteti a világháló sebezhetőségét. Érthető, hogy mégis az utóbbi esetek aggasztották jobban azt az aktivistacsoportot, amely weboldalával díjat nyert a május végi Ars Electronicán (a linzi fesztiválról lásd Médiaművészet című írásunkat). A Choke Point Project kezdeményezés azt teszi követhetővé egy online felületen, hogy melyik országban épp hogyan korlátozzák az internet-hozzáférést, és hol kinek a keze alatt van a „kapcsológomb”. A szolgáltatást ihlető drasztikus politikai lépésekre – melyek során a líbiai és az egyiptomi kormányok rövidebb periódusokra majdnem teljesen elvágták országukat az internettől – kevés precedenst találni. Hasonlóra korábban csak a burmai vezetés szánta el magát 2007-ben, azt követően, hogy fotók és videók kerültek föl az internetre a „sáfrányforradalom” véres elfojtásáról, egyebek közt arról, ahogy kormánykatonák az utcán meggyilkoltak egy japán fotóriportert.

Az idei közel-keleti fejleményeket a nyugati média a web 2.0-s technológiák forradalmainak kiáltotta ki. Látszólag ugyanis visszaigazolták azokat a digitális technológiákat az 1990-es években övező utópisztikus várakozásokat, amelyek a közösségi médiumok demokratizáló szerepéről szóltak. Sokat idézett 1995-ös, Digitális létezés című kötetében Nicholas Negroponte, a Massachusettsi Műegyetem (MIT) professzora azt fejtegeti, hogy az internet „minden cenzúrának fittyet hány, s különösképpen az olyan helyeken prosperál, ahol [...] a sajtószabadság gyerekcipőben jár, a nép viszont lelkesen csüng a hálózaton”.

Ehhez hasonló hurráoptimizmust tükrözött, hogy amikor Iránban a 2009. júniusi választások idején utcára vonult Mahmúd Ahmadinedzsád ellenzéke, a megmozdulást a nyugati média „Twitter-forradalomnak” keresztelte el. Sőt az amerikai külügyminisztérium e-mailben arra kérte a Twitter-mikroblogoldalt üzemeltető céget, hogy halassza későbbre a tüntetések idejére ütemezett egyórás karbantartását, mivel a szolgáltatás „fontos kommunikációs szerepet tölt be Iránban”. A brit Daily Mail napilap egyik blogja rögvest „Az ember, aki megmentette Iránt” címmel „tüntette ki” az e-mailt író 27 éves tisztviselőt, egy korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó pedig javasolta: terjesszék fel Nobel-békedíjra a Twittert és alkotóit.

Míg az internet korai elméletei egy saját törvényszerűségekkel rendelkező „online világról” szóltak, manapság a világhálót inkább egy olyan médiumnak látják elemzői, amely bizonyos mértékben maga is alá van rendelve a különféle társadalmi folyamatoknak – hívja fel a figyelmet Hammer Ferenc szociológus, az ELTE média és kommunikáció tanszékének adjunktusa. Azt az elképzelést, hogy a hálózat majd a világ minden szegletébe eljuttatja a demokráciát és fölszámolja a kultúrák elszigeteltségét, az utóbbi évtizedben felváltani látszik annak vizsgálata, hogy a hálózat milyen szerepet játszik a különféle társadalmi és kulturális törésvonalak elmélyítésében. A technológia és a média hatására egy társadalom nem alakul át gyökeresen, hanem inkább felerősödnek az amúgy is meglévő jellemvonásai – összegez Hammer.

A cyberutópiákat támadók egyik emblematikus képviselője a fehérorosz származású Evgeny Morozov publicista, a Stanford Egyetem kutatója, aki az iráni forradalom kapcsán – idén megjelent, The Net Delusion (A netes átverés) című könyvében – kétségbe vonja, hogy a Twitternek valóban döntő szerepe volt a tömegek mozgósításában, felvilágosításában. Szerinte a forradalom alatt született bejegyzések magas száma – bár nem tudni, hogy pontosan hány külföldön élő iráni használta a mikroblogot – még nem bizonyítja, hogy a web 2.0 eszközei nélkül nem került volna sor a tüntetéshullámra.

Más tekintetben tartja fordulópontnak Morozov az iráni „zöld forradalmat”. Annak nyomán ment a korábbiaknál is messzebbre Irán és több hasonlóan zárt ország vezetése az internet ellenőrzésében, különösen mivel a perzsa államban az amerikai kormány szövetségeseként tűnt föl a Twitter. Emiatt az autoriter államok növekvő bizalmatlansággal tekintenek a Szilícium-völgy újmédia-vállalataira, és igyekeznek kiterjeszteni befolyásukat az internetes technológiák fölött. Például azzal, hogy országaik állampolgárait megakadályozzák a web 2.0-logikájú, távoli szervereken futó levelezőprogramok használatában, ehelyett saját fejlesztésű rendszerekre terelik őket. Nem véletlenül aggódik Morozov egy új – általa splinternetnek nevezett –, szétforgácsolódott internet létrejötte miatt.

Internetezők Kínában

AP

Az iráni kormány tavaly, egy demonstráció előtt bejelentette: elérhetetlenné fogja tenni a Gmailt, és nemzeti levelezőrendszert vezet be. A perzsa állam nincs egyedül: 2006 óta Burma is blokkolja a nagyobb nemzetközi levelezőrendszereket, és állítólag saját elektronikus postát fejleszt, illetve internethálózatát tervezi különbontani civil, kormányzati és katonai szárnyakra. Elemzők szerint azért, hogy a kormány úgy is befagyaszthassa a lakossági adatforgalmat, hogy közben a saját kapcsolatát ne kelljen feladnia.

Mindkét országban kikerülhetők a szigorú korlátozások. Koreában a kínai határ közelében feketén beszerzett mobiltelefonokkal lehet csatlakozni a szomszédos ország internetére, amely – noha a Riporterek Határok Nélkül (RSF) a legrosszabbak közé sorolja az információszabadság helyzetét Kínában – phenjani mércével liberálisnak számít. Burmában pedig illegálisan működtetett, naponta változó azonosítójú proxyszervereken keresztül lehet elérni a máskülönben letiltott internetes címeket. Sam Rose, az Ars Electronicán nyertes projektet kezelő holland P2P Foundation kutatója kifejtette a HVG-nek: arra számít, hogy a hasonló országokban teret nyernek majd a peer-to-peer (P2P) technológiák, amelyek lényege, hogy a számítógépek nem egy központon keresztül, hanem közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz. Így működnek például egyes fájlmegosztó hálózatok is.

Az információszabadságot a legbrutálisabban korlátozó tíz ország az RSF jelentése szerint többnyire ázsiai, dél-amerikai vagy közel-keleti – ám az idén egy nyugat-európai ország is fölkerült a listára. A francia parlament ugyanis elfogadott egy törvényt, amely kötelezővé teszi az internetszolgáltatók számára a belügyminisztérium által károsnak minősített weboldalak blokkolását. A törvény ugyan kimondottan a gyermekpornográfia visszaszorítását célozza, ám a jogvédők szerint a paragrafus lehetőséget ad arra, hogy a morális értékek védelmezőjeként föllépő kormány visszaéljen a hatalmával. Nem véletlen, hogy május végén egy, az internetnek szentelt konferencián a Google, az Amazon és a Wikipedia vezetőit is felvonultató közönség hevesen kritizálta Nicholas Sarkozyt, amiért a francia államfő a világháló erősebb állami szabályozása mellett érvelt, mondván: „társadalmaink legitim őrei a kormányok”.

Franciaország mellett Ausztrália is dorgálást kapott az RSF-től egy hasonló – várhatóan az idén életbe lépő – törvényjavaslatért, amelyet a csendes-óceáni országban széles körű tiltakozás kísér. De a magát előszeretettel a demokrácia letéteményesének beállító Egyesült Államokban is vitákat kavart tavaly egy internetbiztonsági törvényjavaslat, amely különleges óvintézkedésekre hatalmazná fel az elnököt az ország létfontosságú infrastruktúráit illetően egy hackertámadás vagy annak veszélye esetén. Több tiltakozó akció után a jogalkotók idén februárban foglalták bele a szövegbe, hogy a törvény még efféle vészhelyzetben se tehesse lehetővé az ország „lekapcsolását” a világhálóról.

BAK ÁRPÁD