Az akciót WWF Magyarország hirdette meg, és az a település nyeri el a címet, amelynek lakói a legnagyobb számban csatlakoznak a Föld órája mozgalomhoz, és március 31-én egy órára lekapcsolják otthonaikban az áramot a klímaváltozás elleni küzdelem jeleként - emlékeztetett Parillák Gabriella, az önkormányzat sajtóreferense.Hozzátette: a nyíregyházi önkormányzat már bejelentette csatlakozását az akcióhoz és a város hét nagy közterén és sétányán kikapcsolják egy órára a köz-, illetve az ottani épületek díszkivilágítását. S mivel a nyíregyháziak elkötelezett hívei a környezetvédelemnek, a polgármester felhívására remélhetőleg nagyon sokan regisztrálnak majd a www.foldoraja.hu honlapon és a háztartásokban is kikapcsolják a világítást, illetve nem működtetik az elektromos eszközöket sem - mondta a sajtóreferens.Nyíregyháza 2011-ben elnyerte a Magyar dal fővárosa címet, s az idén a Föld órája fővárosa elnevezést szeretné kiérdemelni. A címet, a WWF Magyarország elismerését a nyertes település egy éven át birtokolja, használhatja kommunikációjában is. A település határát jelző táblákra pedig kiteheti a jól ismert WWF panda logót, amely jelzi az ott élők környezetvédelmi elkötelezettségét.
Nyíregyháza a Föld órája fővárosa akar lenni
Nyíregyháza is megpályázza a Föld órája fővárosa cím elnyerését; a környezetvédelmi mozgalomhoz való csatlakozásra Kovács Ferenc, a 120 ezer lakosú város polgármestere szerdán szólította fel a település lakóit.
Csak egy magyarázat van rá, miért ilyen nevetségesen olcsó Magyarországon az üzemanyag
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Távozott a vizsgálóbizottság éléről a tiszás képviselő, aki Hadházy szerint érintett a paksi földmutyiban
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.