szerző:
hvg.hu

Minden diktatúrában imádják a vezetők a rekordokat meg a tudományos eredményeket. A Szovjetunióban is kéz a kézben járt a tudomány a politikával. Ezekből az időkből származik az a fantasztikusan látványos plakátkollekció, amelyet vasárnap árvereznek el a neten.

A Mercer & Middlesex Auctions által bemutatott plakátokon (amelyek egy része a politikai propaganda más területeihez kötődik) feltűnik Jurij Gagarin és German Tyitov kozmonauták (az amerikaiak asztronauták voltak) az első két ember, aki az űrben járt, persze úgy is, hogy a Lenin mauzóleum mellvédjén közrefogják Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkárt, a sikerek legfőbb letéteményesét. A plakátoknak a szovjet birodalom technikai fejlettségét és erejét kellett magasztalniuk, hogy a dolgozó nép láthassa milyen magasra is törnek – fel egészen a csillagokig – a kommunista társadalom építése során. És természetesen a plakátok megmutatták a dolgozó nép szerepét is a kozmosz meghódításában, amelyért érdemes áldozatokat vállalni, hiszen a dicsfényben (ami persze főleg a pártra vetült) a közemberek is sütkérezhetnek.

Gagarin és Tyitov a kozmoszban. Napszél lengette a vörös lobogót
©

A plakátokon ilyen üzenetek álltak: Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának! Elvtársak! A szovjet föld már az univerzummal határos! A tizedik bolygó a kommunizmus győzelmének szimbóluma! Légy büszke szovjet, te nyitottál ösvényt a Földről a csillagokba! És egy igazi gyöngyszem, amelyet az aukciót ismrtető Wired szerzője a kedvencének nevezett: „Lenin velünk van, halhatatlan és fenséges. Vlagyimir Iljics a gondolatai, szavai és tettei már a világegyetemben terjednek”

A poszterek értéke 400 és 1500 dollár között változhat alkutól függően. Itt lehet majd licitálni rájuk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek

Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Tömegek búcsúztatták az El Paso-i lövöldözés áldozatát

Tömegek búcsúztatták az El Paso-i lövöldözés áldozatát

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film