Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megoldást ígér a Facebook mindenkinek, akinek telefonkönyvében a másfél héttel ezelőtti e-mailcímes csere miatt átíródtak az ismerősök elérhetőségei.
A Facebook szóvivője azt közölte, hogy munkatársaik már vizsgálják a telefonos szinkronizálós ügyet, és amint eredmény van, hírt fognak adni róla.
A közösségi oldal szerint az, hogy a profilon melyik e-mail cím látszik, nem feltétlenül kellene befolyásolja azt, hogy a telefonnal melyik címet (az elsődlegest vagy a legutóbb hozzáadottat) szinkronizálja a Facebook rendszere.
Mint a hét elején kiderült, elkerülhetnek minket az emailek amiatt, hogy a Facebook egy héttel ezelőtt önkényesen átírta a felhasználók jelentős részének címét.
A lépés következtében a Facebookkal szinkronban tartott okos- és hagyományos mobilok címtára is átalakult, hiszen minden esetben az alapértelmezett (a Facebook által @facebook.com-osra váltott) cím szinkronizálódik be a telefonkönyvbe.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tudtunk nélkül íródhattak át ismerőseink telefonunkban lévő elérhetőségei – ahogy a mi címünk is megváltozhatott az ő mobiljukban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.