szerző:
hvg.hu

Egy ukrán weboldalon megjelent, állítólag az iPad mini hátlapját ábrázoló fénykép alapján úgy tűnik, lesz mobilnetes verzió az Apple kisebb, olcsóbb táblagépéből.

UkrainianiPhone oldalon megjelent fotón látható alkatrész a Foxconn gyártósorairól származhat, ahol ha minden igaz, már javában rakják össze az iPad minit. A képen kettes számmal jelölt rész a 3G-s antennának kialakított helyet jelöli, míg a hármas egyértelműen egy nanoSIM számára betett foglalat.
©
Korábban felmerültek olyan elméletek is, melyek szerint az iPad mini a Google Nexus 7 táblagéphez hasonlóan csak wifis verzióban kerül piacra, hogy a cég nagyságrendileg tartani tudja a Google és az Amazon szintén mobilnetes képesség nélküli, 7 colos, 200-250 dolláros tabletjeinek árát. Az iPad mini 3G-s változata 300-350 dollárba is kerülhet majd.

A CNN tech blogjának szerzője úgy tudja: az Apple október 10-én küldi majd ki a meghívókat az október 17-ére tervezett sajtóeseményre, ekkor mutatja majd be a cég a 7,85 colos táblagépét, ami megfelelő árazással a karácsonyi szezon egyik slágerterméke lehet.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Szijjártó a Jerusalem Postnak: Nem azért utáljuk Sorost, mert zsidó

Szijjártó a Jerusalem Postnak: Nem azért utáljuk Sorost, mert zsidó

70 ezer közszolga sorsa bizonytalan

70 ezer közszolga sorsa bizonytalan

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja

A migrációs válsághelyzet kezeléséért is oszt díjat az Orbán-kormány

A migrációs válsághelyzet kezeléséért is oszt díjat az Orbán-kormány

Semjén a svéd nagykövet bekéretéséről: Legalább lesz alkalmuk bocsánatot kérni

Semjén a svéd nagykövet bekéretéséről: Legalább lesz alkalmuk bocsánatot kérni