Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Egy Magyarországon egyedülálló kutatás keretében kívánja felmérni a fiatalok mobileszköz- és közösségimédia-használati szokásait a Magyar Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportja (DKEK).
Közös kutatást indított a Magyar Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportja. A szokatlanul nagy, 3000 fős mintával dolgozó felmérést a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában indította el Pfeff Dániel, a Magyar Telekom régióvezetője, Dragon Zoltán, a DKEK vezetője és Balogh Csaba, az SZTE mobilos képzésének vezetője.
A kutatás a Csongrád megyében, szűkebb értelemben Szegeden és környékén élő, közép- és felsőoktatásban tanuló fiatalok mobileszköz-használati, valamint tartalomfogyasztási és közösségi médiás szokásaira kíváncsi. Az eredményeket a kutatók egy szabadon hozzáférhető tanulmányban összegzik majd.
A felmérés a Magyar Telekom és az SZTE között megvalósuló regionális együttműködés része. Szintén e program keretében indult az a "Bevezetés a mobilkommunikációba" című, harmadik féléve, fokozott érdeklődés mellett zajló előadássorozat, ami a felsőoktatási intézmény bölcsészhallgatói számára nyitott.
A Telekom és az SZTE folyamatosan bővíti a hallgatók számára elérhető lehetőségeket, így a kommunikáció szakos hallgatóknak Nívódíjat írtak ki, az egyetemen zajló mobilos képzés pedig hamarosan újabb elemekkel bővül.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.