A helyi médiára hivatkozó Index szerint a Samsung megtiltotta, hogy a munkatársak ivásra kényszerítsék egymást. Előfordul ugyanis, hogy – mintegy büntetésként – arra késztetik egymást, hogy egy hajtásra megigyanak valamit, de nem Angry Birds üdítőt, hanem egy rövidet, vagy nagyobb mennyiségű alkoholt. A cég különösen a vezető beosztásúak miatt aggódik, ezért úgy döntött, megtiltja az alkoholfogyasztást a céges eseményeken.
Ivásra kényszerítik egymást a Samsung dolgozói
A Samsung aggódni kezdett, hogy dél-koreai központjában a túlzott alkoholfogyasztás idővel negatív hatással lesz a munkatársak teljesítményére - írja az Index.
Zsírabb KRÉTA kellene a közoktatásban, és vannak is már rá ötletek
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
„A közpénzhorgász bizonyítékokat követel” – Magyar Péter drónvideót tett közzé Áder János állítólagos villájáról
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Argentína kínkeservesen, csak hosszabbításban tudta legyőzni az afrikaiakat, akik kétszer is hátrányból álltak fel.