szerző:
hvg.hu

Az előző havi vírustoplistához képest az Autorun rendíthetetlenül az élen táncol, de a harmadik helyezett Conficker is őrzi pozícióját. Ezeknek a többéves kártevőknek az intenzív jelenléte a leggyakoribb fertőzések között azt bizonyítja, hogy a Windows-frissítések terén a felhasználók jelentős részének jelentős elmaradása van, amit ha bepótolnának, javulhatna a pillanatnyi szituáció.

Ebben a hónapban előrébb lépett a rangsorban a Win32/Qhost trójai, ezúttal a hetedik helyről már az ötödiket sikerült elérnie. Ez a kártevő hátsó ajtót nyit a gépen, kiszolgáltatja annak adatait a bűnözőknek. Futása során először bemásolja magát a Windows egyik alkönyvtárába, majd kapcsolatba lép távoli vezérlő szerverével, ahonnan átvehető a teljes irányítás a megtámadott számítógép felett. A Win32/Qhost általában fertőzött e-mail üzenetek mellékleteiben terjed, vagyis érdemes vigyázni a kéretlen levelekkel.

Egy régi-új kórokozó is feltűnt a színen, a 9. helyezett JS/Exploit.Pdfka trójait utoljára 2011. januárjában láttuk a tíz legjelentősebb veszély között. Róla annyit érdemes tudni, hogy mivel a PDF állományban található JavaScript kód a dokumentum betöltésekor az Adobe Readerben automatikusan lefut, emiatt a felhasználó tudta nélkül titokban megkísérel egy távoli, például hongkongi weboldalakhoz csatlakozni, ahonnan további kártékony kódokat próbál meg letölteni. Feltűnése a listán amiatt is meglepetés, mert az utóbbi időszakban érezhetően inkább a Java alapú támadások száma szaporodott meg, míg a korábban jellemző PDF és Adobe Flash kártevők a háttérbe szorultak, számuk gyengülő tendenciát mutatott. Amit tehetünk, az vagy a gondos és rendszeres Adobe Reader frissítés kombinálva a Javascriptek automatikus futtatásának tiltásával, vagy pedig alternatív (FoxIt, Sumatra, stb.) PDF olvasó alkalmazások esetleges használata lehet.

A legjobb, ingyenes vírusirtókat itt találja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nyílt levélben tiltakoznak a Színművészeti tanárai az egyetem elleni támadások miat

Nyílt levélben tiltakoznak a Színművészeti tanárai az egyetem elleni támadások miat

Videón az eperjesi gázrobbanás pillanata

Videón az eperjesi gázrobbanás pillanata

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Zuhanyozóbusszal segítik Hamburgban a hajléktalanokat

Zuhanyozóbusszal segítik Hamburgban a hajléktalanokat

Micsoda buli: András herceg összehívta a legismertebb szexuális ragadozókat

Micsoda buli: András herceg összehívta a legismertebb szexuális ragadozókat

Az első teljesen külföldi tulajdonú autógyár Kínában a Tesláé, és támogatnák az autóit is

Az első teljesen külföldi tulajdonú autógyár Kínában a Tesláé, és támogatnák az autóit is