Az eszközt jellemzően a 25-44 éves, magasabb státuszú korosztály használja, többségében férfiak – derül ki a KutatóCentrum 2012 harmadik negyedévében készült Tablet Reportjából. Az adatfelvétel idején a 18-54 éves internetezők 5 százaléka rendelkezett tablettel, 3 százalékuk pedig e-könyvolvasóval, ami megközelítőleg 170 ezer táblagépet, illetve 100 ezer e-könyvolvasót jelent. „Ha kutatás keretében vizsgált vásárlási terveket is figyelembe vesszük, akkor 2013 második negyedévére mind a tablet, mind az e-könyvolvasók száma megduplázódhat a most mért adatokhoz képest” – ismertette a piac növekedési kilátásait Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője.
Kikapcsolódásra és útközben
A használat gyakoriságát tekintve a tablet azonban még nem annyira nélkülözhetetlen, mint a laptop: míg a notebookkal rendelkezők háromnegyede kapcsolja be minden nap készülékét, addig a táblagépek tulajdonosainak kevesebb mint fele (46%-a). A notebookhoz hasonlóan a tabletet is elsősorban otthonunkban használjuk, ám míg a laptopok esetében a hordozhatóságot inkább a lakáson belül élvezzük, a tabletek esetében már sokkal inkább (38%) utazás közben is.
A tableteket leginkább e-mailek, hírek olvasására, valamint információkeresésre használjuk, de nem ritka az elektronikus könyvek olvasása, a filmnézés, vagy a játék sem. Kevésbé jellemző viszont a film- vagy zeneletöltés, a dokumentumok szerkesztése, illetve a chatelés.
Prémium igények, olcsó eszközök
Azok, akik nem rendelkeznek tablettel, leginkább az Apple és a Samsung táblagépeire vágynak. A jelenlegi tablettulajdonosok többsége ugyanakkor az alacsonyabb árkategóriába eső márkák eszközeivel rendelkezik. Ezt támasztják alá a több mint 10 éves múltra visszatekintő Depo.hu árösszehasonlító oldal tapasztalatai is: a tabletkeresési lista élén hónapokon át egy már 20 ezer forintért megvásárolható modell szerepelt.