szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre biztosabbnak látszik, hogy a Google hamarosan bejelenti első teljesen saját okostelefonját. Fotókon az egyelőre csak xPhone-ként emlegetett csúcskészülék, ami két héten belül hivatalos lehet.

A Google nem ok nélkül vásárolta fel a Motorolát, és úgy tűnik, az ok nem merül ki a mobilgyártó szabadalmaiban. A tavaly óta pletykált, teljesen házon belül összehozott xPhone bejelentési ideje közeledik, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az áprilisi renderelt kép után most valódi fotók jelentek meg a készülékről.

©

A telefonban állítólag megjelenik majd az a szemkövető technológia, amelyik a Samsung Galaxy S4-ben debütált. És ha már Samsung: egy korábbi érvelés szerint elsősorban nem az Apple-nek vagy éppen a BlackBerrynek kell félnie az xPhone-tól, a Google elsődleges célja ugyanis a Samsung-túlsúlyos Android-piac nagyobb kontroll alatt tartása lehet.

korábban tulajdonságok szintjén is kiszivárgott xPhone-t a várakozások szerint a május 15-én kezdődő I/O fejlesztői konferenciáján mutatja be a Google, és mellé érkezhet egy kicsit új Android is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itt vannak a középiskolai felvételi feladatsorai és megoldásai

Itt vannak a középiskolai felvételi feladatsorai és megoldásai

Egy elfeledett tiltakozás: Paptanár, bankelnök és író és gróf is fellépett a svábok kitelepítése ellen

Egy elfeledett tiltakozás: Paptanár, bankelnök és író és gróf is fellépett a svábok kitelepítése ellen

Fülke: "Még léphet szintet a kampány durvasága"

Fülke: "Még léphet szintet a kampány durvasága"