A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Nagy változást ígért az Apple az iOS 7-tel kapcsolatban, és jó pár fotó arról árulkodik, hogy igazat beszél.
Tegnaptól vált letölthetővé az Apple mobil operációs rendszerének legújabb változata, az iOS 7 – még melegében összefoglaltuk a telepítés legfontosabb tudnivalóit. Korábban pedig már mutattunk háttérképeket és csengőhangokat az új rendszerből, sőt arra is felhívtuk a figyelmet, hogy nem érdemes túlságosan sietni a letöltésével.
Szóval várjunk még egy kicsit, azonban hogy addig is lássuk, milyen változásokat hoz, legalábbis a dizájn szintjén az új verzió, lépjünk fel a Phone Arena oldalra, ahol egy látványos képgalériában nézhetjük végig az iOS 6 és az iOS 7 különbségeit.
Ezek a változások valóban szembetűnők, és csak egyet tudunk érteni az Apple-lel, tényleg nagyok a változások. Eddig nekünk tetszik, amit láttunk.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.