Távozik a Google egyik kulcsembere

Egy éven belül a második stratégiailag fontos vezető távozik a Google-től. Egyikőjük az Androidért, másikuk a Google+ felelőse volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Távozik a Google egyik kulcsembere

Otthagyja a Google-t a cég közösségi szolgáltatáshálózatáért, a Google+-ért felelős Vic Gundotra. A cégnél alelnöki pozícióban dolgozó szakember a Google+-on jelentette be döntését.

Gundotra nem csak felügyelte a Google+ működését, a szolgáltatás létrehozását is ő irányította. A közösségi vonal előtt a vállalat mobilos és fejlesztői kapcsolataiért volt felelős. A leköszönő vezető 2007 óta dolgozik a Google-nél, előtte a Microsoftnál volt.

Még egy év sem telt el a Google legutóbbi vezetői vesztesége óta: az Androidért felelős alelnök, Hugo Barra tavaly augusztusban távozott a cégtől, hogy az egyik leggyorsabban növekvő kínai gyártóhoz, a Xiaomihoz igazoljon.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.