A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Egyre többször lehet találkozni a Facebookon olyan alkalmazásokkal, melyek a felhasználók nevében posztolnak, és kéretlen üzeneteket jelenítenek meg az ismerőseik számára. Ezeket sokszor Facebook-vírusoknak hívjuk, de valójában nem hagyományos kártevők, és a vírusirtó sem véd ellenük.
A Facebookon töltjük az internetezésre fordított időnk jelentős részét, és ezt kihasználják a bűnözők is, akik mindent megpróbálnak, hogy itt szerezzék meg adatainkat vagy reklámokat jelenítsenek meg számunkra. A közvetlen veszélyek, melyekkel a közösségi oldalon találkozhatunk, két teljesen eltérő csoportba oszthatók.
Az első kategóriába tartoznak a fertőzött vagy kártékony weboldalakra mutató linkek. Ebben az esetben a Facebook hírfalunkon találkozunk egy jópofa vagy éppen sokkoló tartalommal bíró bejegyzéssel, és nem bírjuk megállni, hogy ne kattintsunk rá. A problémát az jelenti, hogy akár egy fertőzött weboldalra is juthatunk, amelyen keresztül veszélyes kódok töltődhetnek le a számítógépünkre. Ezeket az így-úgy átverős oldalakat igyekszünk egy folyamatosan frissített listába gyűjteni, ezt itt találja.
A Facebookon belül is lehet veszély
A másik csoportba a Facebookon belüli alkalmazások tartoznak. A köznyelv ezeket hívja Facebook-vírusoknak, pedig semmi közük a hagyományos kártevőkhöz. Ha egy Facebook-alkalmazást telepítünk a Facebook-fiókunkba, az nem kerül kapcsolatba a helyi számítógépünkkel. Tőlünk távoli szervereken fut, és csak a közösségi portálon keresztül van a fiókunkhoz rendelve.
Ha összeszedtünk egy ilyen vírust, akkor az úgy terjeszti magát, hogy a nevünkben posztol az üzenőfalunkra vagy üzenetet küld az ismerősünk számára. A G Data arra hívja fel a figyelmet, hogy a Facebookon belüli rosszindulatú alkalmazások ellen a hagyományos vírusirtó szoftverek nem tudnak védelmet nyújtani, mivel a kód nem a mi számítógépünkön fut. Az alkalmazások többségét mi magunk telepítjük a Facebook-profilunkba, és mi határozzuk meg azt is, hogy engedjük-e kommunikálni a nevünkben. A rosszindulatú alkalmazások azonban sokszor rejtve települnek, olyankor, amikor egy megbízhatatlan weboldalon egy álcázott linkre kattintunk.
Teendők az eltávolításhoz
Az első lépés ilyenkor, hogy lecseréljük Facebook-jelszavunkat. Ehhez be kell jelentkeznünk a közösségi portálra, majd a jobb felső sarokban található beállítások menüre kattintva kezdeményezhetjük a jelszóváltoztatást.
Ezután ellenőrizzük az alkalmazásokat, melyek üzeneteket tehetnek közzé a nevünkben. A beállításokon belül kattintsunk az alkalmazások menüpontra, ahol az általunk használt alkalmazások között látni fogjuk, hogy milyen külső szoftvereknek engedélyeztünk hozzáférést a profilunkhoz. Az egyes alkalmazások jogosultságainak szerkesztéséhez kattintsunk a szerkesztés menüpontra, ha pedig el szeretnénk távolítani valamelyiket a profilunkból, akkor a neve mellett található „x” gombra. (Érdemes minden olyan alkalmazást törölni, amelyik neve nem ismerős. Ha véletlen mégis szükségünk van rá, maximum újraengedélyezzük majd.) A folyamatot részletesen bemutatja az alábbi videó:
Ha máskor is szeretne tudni hasonlóan hasznos dolgokról, lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.