szerző:
hvg.hu

Még kedden éjszaka felső korlátot kezdett emlegetni a kormányzat a délután váratlanul brutális mértékűnek bejelentett internetadó ügyében. A netszolgáltatóknak muszáj lesz áthárítaniuk az adót, különben bizonyos esetekben még ők fizetnek majd azért, hogy számunkra internetet adjanak.

A kormány eredetileg gigabájtonként 150 forintban határozta meg az internetadó mértékét, ami annyira abszurd, hogy a legtöbb netező esetében magasabb lenne az internet-szolgáltatás adóvonzata, mint amennyibe a szolgáltatás kerül.

A minden túlzás nélkül a teljes magyar internetet átjáró felháborodás után megjelent egy olyan, ki tudja honnan származó MTI-információ, hogy magánszemélyek után havonta legfeljebb 700 forint, cégek esetében pedig maximum 5000 forint lehet az adó mértéke. Eközben Rogán Antal az Indexnek "talán ezer forint" körüli felső korlátról beszélt.

©

Bár ezek az összegek elsőre kevésbé tűnnek bicskanyitogatónak, ha egy átlagos netcsomagot 4000 forintosnak veszünk, akkor ez a magánszemélyeknél még mindig egy lépésben történő 17,5 százalékos pluszpénzt jelent – miközben már eleve a 4000 forinton is többféle adó hatása érezhető.

Az általában drágább üzleti előfizetéseknél pedig 100+ százalékos lehet az adóvonzat. Hogy érzékeltessük az abszurditást: ha egy cégnek 5 ezer forintért adja a internetet a szolgáltató, akkor a befolyt 5 ezer forintból egyrészt befizeti a kötelező adókat, majd az 5000 forintos internetadót. Igen, jól értik: az internetszolgáltatónak nemhogy haszna nem lesz az üzleten, konkrétan 1-2 ezer forintjába kerül majd az, hogy internetet szolgáltathasson. Tehát pénzügyileg jobban jár majd a netszolgáltató, ha egyszerűen megtagadja a szolgáltatást, és inkább csendben malmozik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meglepő módon is betehet az emberiségnek a légszennyezettség

Meglepő módon is betehet az emberiségnek a légszennyezettség

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Beismerő vallomást tett a balatonfűzfői gyilkosság gyanúsítottja

Beismerő vallomást tett a balatonfűzfői gyilkosság gyanúsítottja

Kigyulladt egy lakás Budapesten, három kisgyerek volt benne, felnőtt nélkül

Kigyulladt egy lakás Budapesten, három kisgyerek volt benne, felnőtt nélkül

Választási osztogatás: a Fidesz tudja, hogy kell meggyőzni a szavazókat

Választási osztogatás: a Fidesz tudja, hogy kell meggyőzni a szavazókat

MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát

MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát