szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A felhasználók elsöprő többsége ingyen frissítheti majd számítógépe és telefonja rendszerét is az idén érkező Windows 10-re.

A Windows 10 végleges verzióját valamikor idén adja majd ki a Microsoft (a rendszerről bővebben itt olvashat), és érdemes lesz rá odafigyelni, a megjelenéstől számított egy éven át ugyanis ingyen lehet majd frissíteni rá. A vállalat szerda esti bejelentése szerint az ingyenesség egyetlen feltétele, hogy a számítógépen Windows 7 vagy Windows 8/8.1 fusson. Szintén ingyen kapják meg telefonjukra a Windows 10-et azok, akik készülékén jelenleg Windows Phone 8.1 fut.

A Gemius adatai szerint a bejelentés itthon közel az összes Windows-felhasználót jelenti, Vistát futtató gépből elenyésző mennyiségű van, egyedüli komoly kivételt tehát csak azok jelentenek, akik még mindig Windows XP-t használnak. (Ne tegyék.)

Ha szeretne értesülni a Windows 10 megjelenéséről, lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megtilthatja-e a munkaadó, hogy a dolgozók elárulják, mekkora a fizetésük?

Megtilthatja-e a munkaadó, hogy a dolgozók elárulják, mekkora a fizetésük?

Megugrott a napi fertőzések száma Németországban

Megugrott a napi fertőzések száma Németországban

Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az ORFK egyik vezetőjét

Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az ORFK egyik vezetőjét