Nagyon szoros a technológiai csata Kínában

Az még egy dolog, hogy egy-egy százaléknyi a különbség a legnagyobb tech cégek eladásai között Kínában, de az még érdekesebb, hogy milyen óriási potenciál van még a világ legnépesebb országában.

  • hvg.hu hvg.hu
Nagyon szoros a technológiai csata Kínában

Az Apple már Kínába is költözhetne, annyi iPhone fogy – írtunk nemrég a cupertinói cég ázsiai sikereiről, és a cím nem volt túlzó. A hihetetlen eladási mutatók mellett viszont azt is érdemes megjegyezni, hogy a világ legnépesebb országában még csak most kezdte kapirgálni igazán a dollárhegyeket, ahogy a többi rivális is. A Statista grafikonjából kiderül, hogy Kínában a tech cégek között a Xiaomi vezet, nem véletlenül: percek alatt elkapkodták az új telefonját. Így is mindössze 14 százalékos a piaci részesedése, az Apple 12 százalékkal ezüstérmes, a Huawei pedig 11 százalékkal még felfér a dobogóra. A Lenovo 10, a Samsung pedig 8 százalékon áll.

Statista

A számokból is kiderül, de grafikonon is igen látványos, hogy az 5 legkomolyabb cég alig több mint a felét uralja a kínai mobil piacnak. Egyértelműnek tűnik, hogy ezek a cégek a következő években Kínára összpontosítanak, hiszen vásárlók millióit lehet még elcsábítani, és ez az 5 cég bizony képes is rá.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.