Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nyárra ígéri a Microsoft a Windows 10 megjelenését, a felhasználói felületről azonban már most kiszivárgott néhány fotó.
Nem kell már sokat várnunk az új Windowsra, néhány hete ugyanis hivatalosan is bejelentették: a nyáron érkezik a Microsoft legújabb operációs rendszere. Most pedig, néhány nappal a vállalat Build 2015 fejlesztői konferenciája előtt, kiszivárgott pár kép, amely az eddig kipróbálható Preview verziókhoz képest is szolgál újdonságokkal.
A Verge hívta fel a figyelmet a kínai IT Home képeire, melyek alapján úgy tűnik, a Windows 8-ból száműzött átlátszó ablakok a Windows 7 után ismét visszatérnek az operációs rendszerbe, igaz, csupán a Start menünél, és ott is csak addig, amíg az nem vált át a teljes képernyős kezdőképernyőre.
Egy másik érdekesség, hogy a csempék 3D-s animációt kaptak, de a legnagyobb újítás, hogy a Start menüben megjelenik a Microsoft digitális segédje, a Cortana is.
A Windows 10-ről korábban már kiderült, hogy különleges biztonsági funkciót kap, elmondták, hogy milyen hardverre lesz szükség hozzá, és azt is, hogyan nyerhető vele tárhely a gépünkön.
Az új operációs rendszer előzetes verzióját már ki is próbálhatja, itt részletesen is leírtuk, hogy hogyan.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.