Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A szűk egy hónap helyett még legalább negyed évet kell várniuk a brit oktatóknak és gyerekeknek arra, hogy használatba vehessék az informatikai szakemberhiány leküzdését segítő eszközt.
Július közepén nyerte el végső formáját az az eszköz, amit az Egyesült Királyságban működő közmédia fejlesztett a 11-12 éves gyerekek számára. A BBC a Micro:bit segítségével oldaná meg a hosszú távon jelentkező, az Egyesült Királyság mellett Magyarországot is érintő informatikai szakemberhiányt, a startra azonban még várni kell. Bár a kütyü tervei időre elkészültek, a tesztek során probléma adódott az áramellátással, így október helyett karácsony után debütálhat az eszköz – adta hírül a BBC. Mindez körülbelül egymillió darab eszközt jelent.
A Micro:bit tulajdonképpen egy miniatűr számítógép, épp olyan, mint a széles körben is ismert és elterjedt Rapsberry Pi. A készüléken 25 LED-et helyeztek el a fejlesztők, amik üzenetközvetítésre és játékok készítésére is alkalmasak, emellett két programozó gomb, egy gyorsulásmérőt és egy beépített iránytű is került rá. A kütyü Bluetooth-on keresztüli kommunikációra is képes, a szélén elhelyezett I/O gyűrűknek köszönhetően több érzékelőt is csatlakoztathatunk hozzá.
A BBC Make It Digital projektje a fiatalokat szeretné az informatikai pálya felé terelni, a felmérések szerint ugyanis 2020-ig mintegy 1,4 millió ilyen végzettségű szakemberre lesz szükség csak Nagy Britanniában. Mindeközben Magyarországon "számos közérdekű terv" dübörög.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.