50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
17 országban lehet ezentúl még olcsóbban hozzájutni fizetős androidos appokhoz.
Annak érdekében, hogy az amúgy fizetős appok egy része még több felhasználóhoz eljuthasson, a Google nagy leárazást hajtott végre a Google Play-ben, azaz levitte az appok minimális árát.
Az árképzés egyébként országfüggő, így a legkisebb minimál árat Indiára határozták meg (15 cent), míg Törökországban és Ukrajnában 21 centbe fog kerülni a legolcsóbb app.
Úgy tűnik, Magyarországot gazdagabbnak lőtték be, nálunk ugyanis a minimál ár 43 cent lesz, ami körülbelül 125 forintnak fog megfelelni, a korábbi 225 forinttal szemben. A legtöbbet Lengyelországban kell majd fizetni, itt egy app minimál ára 45 cent lesz (ez 1,79 zloty a korábbi 2,99 zlotyhoz képest).
Az árcsökkentés teljes listáját itt nézhetik meg.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.