szerző:
MTI

A 20 és 30 év közötti nők majdnem ötven százaléka dohányzik, a 12-14 évesek körében is tíz százalék cigarettázik. Magyarországon felnőtt korban sem szoknak le az emberek, az a baj - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára.

Európai viszonylatban nagyon sokan dohányoznak Magyarországon, pedig ennek jelentős egészségügyi következményei vannak - közölte Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára az M1 csütörtök reggeli műsorában, ahol a Ne gyújts rá! nap alkalmából kérdezték.

A főorvos elmondta, hogy három másodpercenként meghal valaki a világon a dohányzás következményeként. Magyarországon a cigarettázás elterjedtebb, mint Európa egészében, aminek oka az, hogy más országokkal ellentétben itt 30 éves kor után nem kezd meredeken csökkenni a dohányzók aránya.

Becker Dávid kiemelte, hogy Magyarországon a 20 és 30 év közötti nők majdnem ötven százaléka dohányzik, ami "megdöbbentően magas" szám. Hozzátette: már az általános iskolák felső tagozatában, a 12-14 évesek körében is tíz százalék cigarettázik.

©

A főorvos megjegyezte, hogy a dohányzás több betegséggel is összefüggésbe hozható. Legszorosabban a tüdőrákkal, ahol a halálesetek több mint kilencven százalékáért a cigaretta a felelős. A dohányosok számára a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata szintén nagy.

Becker Dávid véleménye szerint a cigaretta letétele már néhány óra alatt javít az egészségi állapoton, néhány nap után pedig már határozottan érezhető. Elismerte, hogy a leszokás nehéz, ezért úgy fogalmazott, hogy azt az élet nyugodtabb időszakában, az átlagosnál jobb körülmények között célszerű megkísérelni, például akkor, amikor szabadságon vagyunk.

A főorvos elmondta: van tudományos alapja annak a vélekedésnek, miszerint leszokás után az ember többet eszik, és elhízhat, ugyanakkor hozzátette, hogy egyidejűleg megjavul a fizikai teherbíró képessége, ezért elkezdhet sportolni, ami segít megszabadulni a súlyfeleslegtől.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!