Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Várhatóan 2016 első felében jelenik meg az akciókamerák sztárgyártójának első drónja.
Úgy tűnik, bővíti tevékenységi körét a GoPro, az idei Code konferencián a cég elnök-vezérigazgatója, Nick Woodman ugyanis bejelentette, hogy egy quadcopter van készülőben, amelyik a jövő év első felében jelenik majd meg.
A GoPro nevével fémjelzett drónról egyelőre csak két dolgot lehet tudni. Az egyik, hogy az árát próbálják úgy meghatározni, hogy az vonzó legyen a felhasználóknak. Ismerve a GoPro néhány akciókamerájának nem éppen olcsó árát, kérdés, mit értenek a vonzó jelző alatt, bár várhatóan nem lesz drágább a DJI, a Parrot vagy a 3D Robotics drón-árainál. A másik, amit tudni lehet, a készülék neve: Karmának fogják hívni.
A GoPrónak jó pár sikeres gyártóval kell majd versenyeznie a drónok piacán, azonban jelentős részesedést érhet el, kiindulva abból, hogy akciókamerái éppen megfelelnének ilyesfajta használatra.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.