szerző:
hvg.hu

Az alábbi sokoldalú eszköz telefonunk kiterjesztett memóriájaként is szolgálhat, de az adatcsere során is jól jöhet.

Valószínűleg idén karácsonykor is sok-sok fotó és videó került fel a telefonunkra, foglalva az amúgy is szűkös tárhelyet. Ha spórolnánk a hellyel, érdemes átmenteni ezeket a számítógépünkre (már csak azért is, mert azon könnyebben szerkeszthetjük. Az átmentéshez és a tároláshoz nemrég mutattunk egy felhő alapú megoldást, most viszont egy sokoldalú hardvereszközre hívnánk fel a figyelmet.

©

A 3-in-1 i-FlashDrive HD II nevű eszközzel nemcsak hogy egyszerűen megvalósítható az adatcsere, hanem a kis meghajtó adattárolóként is szolgál. Az eszközt a telefonhoz (vagy a tablethez) kell csatlakoztatni, és már másolhatjuk is rá az adatokat, itt akár microSD, akár normál SD kártyát használhatunk a tárolásra, majd a későbbi adatátvitelre.

Bár az eszköz nevében ott van a sokat mondó „i” betű, a flash drive az iOS-es eszközökhöz és a legtöbb androidos mobilhoz is használható, hála különféle csatlakozóinak. Ehhez képest pedig az ára sem csillagászati, 42 dollárba kerül, ami körülbelül 12 ezer forintnak felel meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csehország amerikai katonai helikoptereket vásárol

Csehország amerikai katonai helikoptereket vásárol

Pintér Sándor volt cége őrizheti a Terror Házát

Pintér Sándor volt cége őrizheti a Terror Házát

Beperlik Kövér Lászlót, mert mikrofonállvánnyá fokozta le az újságírókat az Országházban

Beperlik Kövér Lászlót, mert mikrofonállvánnyá fokozta le az újságírókat az Országházban

30 év után ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas meg egy egér keveréke

30 év után ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas meg egy egér keveréke

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier

Eredményt hirdettek Nyéstán, ahol autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is

Eredményt hirdettek Nyéstán, ahol autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is