Teszt: Megnéztük, mit tud napjaink legokosabb kerékpárja
Napjaink jó eséllyel legokosabb kerékpárja a kütyürajongókon kívül a nem annyira edzett bringások körében is komoly népszerűségre számíthat. Vagyis csak számíthatna, ha nem lenne ennyire drága.
Ha a telefonunk és az óránk után már a kávéfőzőnk és a mosógépünk is lehet okos, miért ne lehetne a biciklink is az? Hát persze, hogy lehet, melynek ékes bizonyítéka jelen tesztalanyunk, a német Bulls cég által készített, több szempontból is különleges kerékpár.
Brutális
A Bulls Monster Fatbike-ról már messziről látszik, hogy itt valamilyen különleges szerkezetről van szó, és tapasztalatunk szerint, ha megáll veée az ember egy kicsit tekerés közben, nagyon gyorsan odasereglenek az érdeklődők.
Először is adott az extrém széles és alig 0,5-1,5 baros gumi, mely olyannyira ballonos, hogy kis túlzással önmagában képes helyettesíteni a teleszkópos megoldásokat. Másodszor pedig a pedál és a kormány környékén olyan furcsa elemek láthatók, melyek a hétköznapi bringákon nem igazán szoktak lenni – ezekben lakik az okos technológia és az elektromos meghajtás.
Agymenő
Pongyolán fogalmazva tesztalanyunk hívható akár egyszerűen csak e-bike-nak, a pontos megnevezés azonban a következő: pedelec rendszerű elektromos kerékpár. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy nincs rajta gázkar, tehát ha előre szeretnénk haladni, akkor nekünk is tekernünk kell, az elektromos rendszer pedig mindig csak kiegészíti az általunk bevitt energiát. Ami azt tekintve jó hír, hogy a bringázás mégiscsak a tekerés élvezetéről szól, és nem arról, hogy egy valahol megbúvó motor minden munkát elvégez helyettünk.
A kijelzőn megjelenő alapinformációk személyre szabhatók, több megjelenítési üzemmód közül választhatunk: alaphelyzetben a sebesség, a megtett távolság, az átlagsebesség és más praktikus adatok láthatók, de bármikor gyorsan átválthatunk térképnézetre, vagy fitnesz üzemmódra. |
Ehhez jön még egy kerékpáros cikkben kissé furcsán hangzó, de minden túlzás nélkül fedélzeti számítógépnek nevezhető egység: a Bosch Nyon nevezetű készség, mely ott figyel a kormány közepén. A 145x90x24 milliméteres készülék előlapját egy 4,3 colos képátlójú színes kijelző uralja. Ekkora méretnél (és ebben az évben) már szinte alapvető elvárás, hogy a képernyő érintésérzékeny legyen, de ez nem az: a kezelése egyrészt a mellette lévő gombokkal, másrészt a kormánymarkolat mellé telepített miniatűr 5 gombos távirányítóval oldható meg. Az LCD képét még erős napsütésben is egész jól lehet látni, köszönhetően a fényszenzoros automatikus fényerőállításnak.
A képernyő, illetve természetesen a komplett rendszer úgy van kialakítva, hogy még a legnagyobb felhőszakadás se okozzon beázást, és az országút pora ellen is le van szigetelve minden az agy. Van mit védeni a képernyőn túl is: többek közt GPS-vevőt, barométert és hőmérőt is találunk a fedélzeten.
Navigál és szól, ha hívásunk van
A Nyont a hagyományos biciklis sebességmérőkhöz hasonlóan könnyű szerrel le lehet venni a kormányról, és be lehet vinni a lakásba, ahol aztán automatikusan felcsatlakozik a wifi (b/g/n) hálózatra. Teszi mindezt azért, mert ilyenkor egyrészt szinkronizálja a felhővel az azt megelőzően rögzített tekeréseket, másrészt pedig készenáll arra, hogy a számítógépünkön előre megtervezett következő útvonalat magába fogadja. Az útvonaltervezés így sokkal könnyebb és egyszerűbb, mintha magán a kütyün kellene azt elvégezni, és így a 8 GB-os belső tárhelyen pedig mindig csak azok az OpenStreetMap térképrészletek foglalnak helyet, melyekre ténylegesen szükségünk lesz.
A Nyon és az okostelefonunk között Bluetooth kapcsolat van, és természetesen ily módon, az Android 4.0+, illetve iOS 7.0+ készülékekre letölthető eBike Connect alkalmazással is tervezhetünk útvonalakat. Fontos tudnivaló, hogy bár a globális navigációs licenc ingyenes, egyes alkalmazáson belüli funkciók eléréséért fizetnünk kell. Így például az útvonal, a magasságadatok és az elektromos rásegítés alapján hatótávot becslő Topo Range ára 6 euró, az elektromos üzemmódok személyre szabhatósági lehetőségért pedig 5 eurót kér el a gyártó. Meg kell hagyni, ez nem túl elegáns húzás, ismerve a komplett rendszer bőven egymillió forint feletti árcéduláját.
A Bluetooth-on tartott kapcsolat arra is lehetőséget ad, hogy kormányunk kijelzője figyelmeztessen a bejövő SMS-ekre. A szöveges üzenetek elolvasásához a biztonság érdekében meg kell állni a bringával. Ahogy meg kell állni a telefonhívásokhoz is, azok kihangosítására ugyanis nincs lehetőség. De ha már telefon: igen hasznos figyelmesség, hogy a jobboldali microUSB aljzat révén egyszerűen lehet tölteni a bicikliről a mobilt.
A szükséges plusz
A felsorolt funkciók nagyrésze akár oly módon is elérhető, hogy egy a megfelelő alkalmazással felvértezett okostelefont teszünk a kerékpárra. A Nyon rendszerében extra, hogy “össze van nőve” a bicikli elektromos meghajtásával: a markolatnál lévő távirányítóval például válthatunk a különböző rásegítési üzemmódok között, a kijelzőn pedig bármikor le tudjuk csekkolni gyorsan, hogy mennyi töltöttség van még a váz alsó részére szerelt lítium-polimer akkumulátorban.
Itt jegyeznénk meg, hogy tapasztalatunk szerint lemerült aksival nem túl szerencsés útnak indulni: a brutális súrlódási ellenállású kerekek miatt kikapcsolt e-motorral nem valami könnyű a tekerés. De elég bekapcsolni a legenyhébb Eco módot, és máris sokkal könnyebben haladhatunk előre. Erről a pedálhoz szerelt 250 W teljesítményű középmotor gondoskodik, ami az említett gazdaságos módban 50 százalékkal egészíti ki az általunk bevitt energiát. Tour, Sport és Turbo módban a rásegítés mértéke már 120, 190, illetve akár 275 százalékos is lehet: a 60 Nm maximális nyomatékú rendszer elképesztően sokat segít.
Érzékeltetésképpen, egy olyan emelkedőn, melyen egy hagyományos biciklivel jó esetben 10 km/h-val haladtunk felfelé, Turbo módban 25 km/h-val repesztettünk a Bulls-szal. Azért pont ennyivel, mert törvényi szabályozás szerint ez a maximum egy biciklivel – léteznek 45 km/h-ig segítő e-bringák, ezek azonban hivatalosan már segédmotor kerékpár kategóriába sorolandók.
A nagy tömeg, illetve az egyedi vázkialakítás miatt a tetőcsomagtartón történő szállítás nehézségéket okozhat, a gyártó inkább a vonóhorgós megoldást ajánlja. |
A rendszer percenként ezerszer figyeli a különböző paramétereket, így például a kerék forgási sebességét és az általunk kifejtett erőkar nagyságát, sőt arra is figyel, hogy váltás közben a motor vegyen vissza a teljesítményéből. Érdekesség, hogy a távirányító panelen található Walk gombot lenyomva a 24 kilós (!) bringa még a legkomolyabb emelkedőn is könnyen feltolható, vagyis az e-motor akkor is működhet, ha mi a bringa mellett gyalogolunk.
Meddig bírja?
Esetünkben egy 400 Wh-s akkumulátor biztosította a motor és a Nyon működéséhez szükséges energiát, a fejegységbe épített aksi egy feltöltéssel mintegy 1 órás üzemidőt biztosít.
Az akku a gyártó szerint ideális esetben 175 kilométeres hatótávot biztosít, ezt azonban a gyakorlatban lényegében lehetetlennek bizonyult elérni. Vegyes üzemben, az egyes üzemmódok között kapcsolgatva sokkal reálisabb a 70-80 kilométeres hatótáv, ha pedig mindig Turbo módban száguldunk, akkor be kell érnünk 30-40 kilométerrel. A töltöttségkijelzős akksit a vázon és onnan levéve is tölthetjük: nulláról nyolcvan százalékra 1,5 óra alatt tölthető fel a kis dobozka, a teljes töltés azonban akár 3,5-4 órányi időt is igénybe vehet.
A gyártó 500 töltésig garantálja, hogy az aksi ereje nem csökken 25 százalékkal a névleges kapacitás alá, ami nem túl sok, hiszen egyes riválisok 1000-1500 töltési ciklusos akksikat is kínálnak. Ez azért sarkalatos pont, mert ha cserélni kell az akksit, az egy igen fájó, nagyjából 200 ezer forintos tételt jelent.
Biztonság
Mivel az aksin túl is egy igen drága közlekedési eszközről beszélünk, utcán nem igazán ajánlott ott hagyni a bringát. Ha dolgaink intézése közben mégis magára kell hagynunk pedelec bringánkat a városban, vegyük le és vigyük magunkkal a komoly értéket képviselő akkumulátort, a bringát pedig egy magas biztosági szinttel rendelkező lakattal rögzítsük valamilyen fix tárgyhoz. Szerencsére a biztonságos lakatok több kilós súlyának cipelése nem okoz gondot az elektromos rásegítéssel. Jó hír, hogy már zajlanak egy újfajta GPS-nyomkövetős lopásgátló rendszer fejlesztési munkálatai, a technológia rövid időn belül ebbe akár ebbe a modellbe is bekerülhet.
Verdikt
+: jól átgondolt komplett e-rendszer, egyszerű kezelhetőség, erőteljes motor, tolássegítő funkció, vezeték nélküli csatlakoztathatóság, fitnesz szolgáltatások, telefontöltési lehetőség. –: nagy tömeg, szállítási nehézségek, lopás elleni védtelenség, egyes alkalmazásfunkciók fizetősek, nagyon drága, hamar elhasználódik a (szintén drága) akkumulátor. |
Ezen a 21. századi biciklin abszolút érződik, hogy a két német cég, a Bulls és a Bosch nem egyszerű high-tech játékszerként, hanem nagyon komoly rendszerként tekint az elektromos és egyben alaposan felokosított biciklikre. Az e-motor és a smart funkciók jelentős mértékben növelik a bringázás közbeni komfortérzetet, miközben a hagyományos biciklizés élvezeti értéke semmivel sem csorbul. A lényeg, hogy a lehetőségek ismeretében ne hagyjuk eltunyulásra csábítani magunkat, csak meredek emelkedőn használjuk a Turbo módot, és adott esetben teljesen kapcsoljuk ki az elektromos rásegítést.
A fatbike drabális megjelenése senkit se riasszon el, hiszen hasonló tudást egy normál városi/túra vagy terepbicikli formájában is haza lehet vinni. A kerékpár árcédulája viszont már nagyon is riasztó: a tesztbicikli ára 1,4 millió forint.
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.